Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Már igényelhetők az üdülési csekkek

A nyugdíjasok üdülési csekkigényléseit már fogadják a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) irodái, a formanyomtatványokat a kerületi és városi főpostákon is beszerezhetik az érdeklődők.


Dátum: 2002-03-05 16:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=606
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:47.753004, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az idősek üdülési támogatásának idei kerete 100 millió forint, amelyből 40 milliót a költségvetés, 60 millió forintot pedig a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány biztosít.

Állami támogatású csekket azok a nyugdíjasok igényelhetnek, akiknek havi ellátása nem haladja meg a 60 ezer forintot. A kérelmezőknek a támogatással megegyező összegű hozzájárulást kell fizetniük a csekkért.

A NÜSZ tájékoztatása szerint a 30 ezer forintnál kevesebb nyugdíjjal rendelkezők 20 ezer forint értékű csekket igényelhetnek, ebből tízezer forintot maguknak kell kifizetniük. A 30 ezer és 40 ezer forint közötti nyugdíjjal rendelkezők legfeljebb 16 ezer forint értékben igényelhetnek csekket, az önerő összege 8 ezer forint. A 40 ezer és 50 ezer forint közötti sávban a kérelmezhető csekkérték 12 ezer forint, ebből hatezer forint terheli az igénylőt. Az 50 ezer és 60 ezer forintnyi ellátással rendelkezők az államilag támogatott üdülés keretében 8 ezer forint értékű csekket igényelhetnek, amelynek felét kell kifizetniük.

A kérelemhez az igénylőknek az előző havi nyugdíjszelvény és az adóazonosító jel másolatát kell csatolniuk.

Az idén először arra is lehetőségük van az igénylőknek, hogy a postaköltség megfizetésével a csekket lakóhelyükön vegyék át. Ezt a kérelmen jelezni kell.

A nyomtatványt levélben is el lehet küldeni a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. - 1519 Budapest, postafiók 406. - címére.

Az igényeket a civil szervezetek és a MNÜA képviselőiből álló bizottság bírálja el, a döntésről az érintettek értesítést kapnak.

Kapcsolódó elemek