Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Földet, vizet nem adunk el

A tanyavilág, a famergazdaság, a családi gazdaság és a falu Nyugat-Európában a jövőt jelenti, és nem a múltat. Ott fel sem merül, hogy egy konferencián amellett kelljen érvelni, hogy ez is a jövő életformája - mondta Orbán Viktor a "Tanyavilág a Parlamentben" című tanácskozáson.


Dátum: 2008-11-15 12:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=124016
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:41:05.013368, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tanyákon és kistelepüléseken élők érdekképviselete; Tanyákon élők életminőségének javítása; Tanyákon élők szociális biztonságának növelése; Tanyai gazdálkodás és termék értékesítés segítése; Tanyafejlesztés és beruházás támogatása; Tanyai infrastruktúra fejlesztése - út, villany, telefon és a megújuló energia (nap, szél, bio, geotermikus) hasznosítása; Tanyákon élők közbiztonságának növelése.

Ezek azok a célok, amelyet a 2007-ben alakult Magyarországi Tanyákon Élők Egyesülete el akar érni a tanyasi emberek védelmében. Ezek azok a célok, amelyek érdekében az ország minden tájáról érkezett tanyasi emberek, képviselők és közéleti személyiségek tanácskozásra gyűltek össze a Parlament felsőházi termében, a "Tanyavilág a Parlamentben" című konferencián.

A Lezsák Sándor köszöntése után felszólaló Szili Katalin házelnök elmondta, többek között azért tartja fontosnak a tanyán élők konferenciáját, mert Magyarországon kétszázezer ember, azaz egy magyar nagyvárost kitevő lakosság él tanyákon, s ezért hazánkban ugyanolyan fontossággal kell kezelni a vidéki és a tanyasi emberek érdekeinek képviseletét, mint a városi emberekét. Ahogy Franciaországban, Hollandiában vagy Ausztriában is törvények és garanciák születtek a vidéken élők védelmére, ugyanúgy Magyarországon is szükség van hasonló szabályozókra. "Három szó: tervezés, törvény, támogatási rendszer" - sorolta Szili Katalin azokat a kritériumokat, amelyeket nálunk is létre kell hozni a tanyák védelmének és fennmaradásának érdekében.

"Örülök, hogy Szili Katalin házelnök asszonnyal vehetek részt ezen a megbeszélésen, ugyanis a tanyavilág jövője nem pártkérdés. Hozzáteszem, hogy az életünk összes fontos kérdése kívül van a pártok kérdésén. Dolgozni sem lehet csak jobb vagy bal kézzel, mert mind a kettőre szükségünk van" - kezdte beszédét Orbán Viktor.

Mint folytatta, a magyar emberben általában két ősi virtus viaskodik, amelyeket nem érdemes egymással szembeállítani, de érdemes őket megkülönböztetni. Az egyik a nyüzsgő, forgolódó, állandóan változtatni akaró, egy helyben megülni nem tudó típus - ez a városias magyar életforma és karakter. A másik a ragaszkodó, helyben maradó, lassú járású de megfontolt, természetközeli ember. Mindkét életforma része a magyar léleknek, és mindkettőre szükségünk van. A XX. század megváltó és utópisztikus gondolatai ugyan mind a nagyvárosokban születtek, de ha emberközeli elméleteket akarunk megvalósítani, abban az esetben érdemes visszatérni az emberléptékűséghez és a természetközeliséghez. "Nagyon remélem, hogy a XXI. század történelmét már nyugodtabb lelkialkatú, a vidéki életet ismerő, onnan származó emberek is írják majd" - jelentette ki a Fidesz elnöke.

Orbán Viktor európai kitekintésben rámutatott: a nyugat-európai világban a kistelepülések, a tanyák és a családi gazdaságok nem elmaradottságot, hanem irigylésre méltó létformát jelentenek. "A tanyavilág, a famergazdaság, a családi gazdaság és a falu Nyugat-Európában a jövőt jelenti és nem a múltat. Ott fel sem merül, hogy egy konferencián amellett kelljen érvelni, hogy ez is a jövő életformája" - mondta Orbán Viktor, hozzáfűzve, Magyarországon is erre a gondolkodásra lenne szükség, szemben az elmúlt évek gyakorlatával, a kistelepülések szisztematikus lerombolásával, amely törekvés pontosan kivehető az elmúlt évek törvényeiből és költségvetéseiből.

"Elvárjuk, hogy ezek a törvények és költségvetések ne elvegyék az iskolákat, a postákat és az orvosi rendelőket, hanem biztosítsák a mi számunkra is a XXI. századhoz méltó emberi létfeltételeket. Aki azt gondolja, hogy az embereket a tanyáról faluba, a faluból pedig a városokba kellene vinni, az valójában szegénnyé és gyengévé teszi az országot. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy Magyarországon komoly összegeket lehet megspórolni a kisiskolákon, a postabezáráson, vagy az orvosi rendelők felszámolásán. Ezek mögött az intézkedések mögött nem gazdasági indokok vannak, hanem egy elhibázott életszemlélet, amely azt gondolja, hogy a modern, XXI. századi Európa kizárólag a városi életformában fogalmazható meg" - szögezte le Orbán Viktor.

A Fidesz elnöke arra is rámutatott, hogy Európa-szerte a nemzet alapja a föld. "A magyar nyelv nagyon pontosan fogalmaz amikor azt mondja, hogy aki elveszti a földjét, az földönfutóvá, vagyis hazátlanná válik. Ezért ki kell mondanunk, hogy a mi számunkra és a magyar nemzet szempontjából fontos, hogy hazánk megtartsa a termőföldjét. Sem a termőföld, sem az annak megműveléséhez elengedhetetlen víz, amely közkincs, nem eladó. Földet, vizet nem adunk el" - jelentette ki Orbán Viktor.

A felmérések szerint a tanyákon élők 20-30 százaléka kényszerből költözött ki tanyára, és szociálisan rendkívül nehéz helyzetben van. A Fidesz elnöke nem tartja szerencsésnek, hogy Magyarországon az életforma megválasztása anyagi kérdés legyen. "Aki kényszerből hoz döntést, az nem szabad ember, az kiszolgáltatott ember" - mutatott rá.

Orbán Viktor beszéde végén egy magyar gazda 1927-ben, Dániában tett látogatásáról írottakat idézte: "Ott tökéletesen működik a tanyarendszer. Létezik minden előnye hátrányok nélkül. Van útja, villanyvilágítás, telefon, mindenféle szövetkezet. A tanyasi ember is mindennap kapja a postát, jár hozzá az orvos, van elérhető iskola." Ma azért jöttünk össze, hogy 2008-ban, Magyarországon, a 81 évvel ezelőtt Dániában látottakat megvalósítsuk - mutatott rá a Fidesz elnöke.

"Nincs nemzeti függetlenség és nincs nemzeti szabadság az egyes emberek szabadsága és függetlensége nélkül. Mi, amikor a tanyasi emberekről beszélünk, akkor nem csak számokat, nem csak szociális problémákat, nem csak mezőgazdasági kérdéseket, nem csak településszabályozási kérdéseket látunk, hanem látjuk azokat az értékeket is, amelyet a szabadság és függetlenség formájában az önök élete megtestesít" - mondta Orbán Viktor. Hozzáfűzte: a Fidesz felkészült a következő 8-10 év tanyasi élettel összefüggő kérdéseinek megválaszolására, s ezekkel a tervekkel érkezett a szombati konferenciára.

Kapcsolódó elemek