Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb ügyészségi vád Princz ellen

Miközben a kormánypártok a Postbank Orbán-kormány alatti konszolidációjában újabb gumicsontra leltek, a Fővárosi Főügyészség hétfőn írásban arra utasította az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságát, hogy Princz Gábort és hat társát különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanúja miatt gyanúsítottként hallgassa ki.


Dátum: 2003-03-31 19:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8827
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:10:13.270946, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fővárosi Főügyészség közlése szerint a közel négy és fél éve tartó nyomozás során e bűncselekmény megállapíthatósága már a nyomozás kezdetétől a vizsgálat tárgyát képezte.

- A Princz Gábor elnöksége alatti bankügyletek vonatkozásában a beszerzett szakvélemények, okirati bizonyítékok és tanúvallomások mostanra alapozták meg a vagyon elleni bűncselekmény gyanúját - olvasható a dokumentumban.

A közlemény szerint a rendelkezésre álló adatok alapján a Postabank Rt. Korábbi ügyvezetésének tagjai megszegték a pénzintézeti törvény és hitelintézeti törvény vagyonkezelésre vonatkozó szabályait, mert "kétes ügyleteik" után nem képeztek megfelelő céltartalékot; üzletpolitikájuk eredményeként a bank elveszítette saját tőkéjét és ily módon mintegy 36 milliárd forint vagyoni hátrányt szenvedett.

A Fővárosi Főügyészség arról is tájékoztat, hogy az ügyészség a nyomozó hatósággal egyeztetett véleménye szerint az új gyanúsítás nem befolyásolja a nyomozás időben történő befejezését.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn megkapta az ügyészség nyomozás-elrendelő átiratát, hogy hallgassa ki Princz Gábor volt Postabank-vezért és hat társát különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanúja miatt - erősítette meg Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója. Hozzátette: az ügyészség egyben a Postabank-ügy nyomozásának határidejét május 3-ig meghosszabbította.

A kommunikációs igazgató hangsúlyozta: igyekeznek a rendelkezésre álló egy hónap alatt feltárni az ügyet, de nagyon szűkös az idő.

Garamvölgyi László azt is kiemelte, hogy az elmúlt négy és fél év nyomozásához képest a 36 milliárd forintos vagyoni hátrány okozása új fejlemény a nyomozó hatóság számára.

Nehéz-Posony István, Princz Gábor védője úgy fogalmazott: megalapozatlannak tartja az új gyanút, s az eddig fel sem merült a Postabank-ügy nyomozása során.

Mint mondta: az eddigi nyomozás arra irányult, hogy megállapítsa, a bank vezetői hogyan próbáltak bevételekhez jutni; a mostani gyanúsítás pedig egy ellenkező irányú tevékenységet feltételez, hogy hogyan próbáltak a bank vezetői pénzt "kivinni" a bankból.

- Azzal, hogy a korábbiakhoz képest teljesen ellentétes irányú gyanúsítás merült fel, új szakértői állásfoglalásokra lesz szükség - tette hozzá a védő, aki ugyan még nem ismeri a konkrét gyanúsítást, de kizártnak tartja, hogy a május 3-ai határidőig befejezhető a nyomozás.

MTI - fidesz.hu

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek