Kecskemét: nő az iparűzési adóbevétel
Kecskeméten egy év alatt nőtt a vállalkozások száma, valamint nőtt az önkormányzat iparűzési adóbevétele is, annak ellenére, hogy a megyei jogú városok közül elsőként döntött arról a város közgyűlése 2007. november 29-én, hogy négy év alatt 2 százalékról 1,6 százalékra csökkenti az iparűzési adót - mondta az MTI-nek Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét gazdasági ügyeiért felelős alpolgármestere hétfőn.
Dátum: 2008-11-17 10:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=124101
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:41:32.062917, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy év alatt bebizonyosodott, hogy maglapozott döntést hozott a közgyűlés, mert a csökkentett iparűzési adó ellenére a 14.527 kecskeméti székhellyel rendelkező vállalkozás 4,606 milliárd forint iparűzési adót fizetett be 2008. november 12-ig. Ez az összeg 432 millió forinttal több, mint amennyi a múlt év hasonló időszakában befolyt a város kasszájába - ismertette a város adóbevételeinek alakulását Szemereyné Pataki Klaudia, akit a Daimler-Benz német autóipari konszern júniusi bejelentése után választott meg a közgyűlés alpolgármesternek, a Mercedes beruházás koordinálására.
Az alpolgármester hangsúlyozta: kettős célja volt az adócsökkentésnek, egyrészt fel akarták hívni a figyelmet Kecskemétre, hogy minél több vállalkozás települjön a városba, másrészt a csökkentett adó miatt megmaradó forrást vissza tudják forgatnia a vállalkozások saját fejlesztéseikre, beruházásaikra.
Komoly számítások és mintegy három hónapos elemző munka előzte meg a döntést, de beigazolódik, hogy helyesen döntöttek - fűzte hozzá az alpolgármester.
Szemereyné Pataki Klaudia véleménye szerint, a német konszern döntése szerencse a város szempontjából, de sok egyéb mellett a város gazdaságösztönző koncepciója is közrejátszott.
A Daimler-Benz igazgatótanácsa, amikor a beruházásról döntött, már tudta, hogy mire a termelés beindul a kecskeméti gyárában, 1,6 százalék lesz a helyi iparűzési adó mértéke. Ez ebben az egy adónemben 25 százalékos megtakarítást jelent a cégnek.
A közgyűlés fokozatosan csökkentette az iparűzési adó mértékét - mondta az alpolgármester hozzátéve, hogy már egy évvel ezelőtt érzékelték a gazdasági recesszió jeleit, és azzal számoltak, hogy mire elérik az 1,6 százalékos szintet, addigra ismét el kell indulni a növekedésnek.