Díjátadás a szociális munka napján
A kerületi hagyományoknak megfelelően idén is megünnepelték a szociális munka napját. A rendezvény keretében adták át a Fischer Ágoston Óbudai Szociális Díjat; a szociális ellátásban végzett munkájuk elismeréseként pedig heten vehették a polgármesteri kitűntetéseket.
Dátum: 2008-11-17 11:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=124116
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:41:36.914218, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Termékek, szolgáltatások iránti csökkenő kereslet, elbocsátások, befagyasztott bérek, szociális állami kiadások megnyirbálása - ezek várhatóak az elkövetkezendő években - jelezte Bús Balázs beszédében. Úgy vélte, mindennek egyenes következménye, hogy a rászorultak még nagyobb számban fordulnak az önkormányzat felé és önök felé. Az önkormányzat feladata ezekben a kritikus hónapokban, években az, hogy csillapítsa a válság hatásait, hogy csökkentse a kerület lakóinak kiszolgáltatottságát.
Elhangzott, az önkormányzati megváltoztatja a lakásfenntartási támogatás rendszerét. Nem csak a havonta adható összeget növeli, hanem a jogosultak körét is bővíteni fogja, különös tekintettel az egyedül élő nyugdíjasokra. Az átmeneti segélyben is többen részesülhetnek majd, mivel a feltételül szabott jövedelemhatárokat megemelik.
Az időskor méltóságának elismeréseként a századik életévüket betöltött kerületi polgárok születésnapjuk alkalmával ajándékot és a korábbiaknál nagyobb összeget kapnak.
Bús Balázs polgármester elmondta, az önkormányzat 2008 októberének végéig - összesen mintegy 525 millió forintot fordított pénzbeli és természetbeni támogatásokra, melyek egy része önként vállalt, nem kötelező feladat ellátását biztosította.