Ki nem mond igazat?
Mégis, a sokszori kormányzati ígéretek, illetve az évekkel ezelőtt megszületett kormányzati döntések ellenére, ebben az évben sem kezdődött meg a csornai elkerülő út építése, s ennek hiánya nagyon nagy gondot okoz a városban élőknek - szögezte le hétfői parlamenti interpellációjában Áder János.
Dátum: 2008-11-17 15:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=124138
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:41:43.910324, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Több mint egy hónapja a 85-ös és a 86-os főutak Csorna városát majdan elkerülő főutak
kapcsán interpelláltam a tárcát - emlékeztetett Áder János.
Interpellációmban ismételten arra hívtam fel a figyelmet - fűzte hozzá a politikus -, hogy naponta több mint harmincezer jármű halad keresztül Csornán, aminek legalább harminc százaléka teherforgalom. A főutak érintett szakaszának forgalma megközelítőleg annyi, mint az M3-as autópálya budapesti bevezető szakaszáé. A csornai belváros nyomvályús, életveszélyes, a forgalom súlyosan szennyezi a levegőt, és a zajterhelés is már-már elviselhetetlen - sorolta a csornaiak közlekedésből adódó komoly problémáit az országgyűlés fideszes alelnöke.
Mégis, a sokszori kormányzati ígéretek, illetve az évekkel ezelőtt megszületett kormányzati
döntések ellenére, ebben az évben sem kezdődött meg az elkerülő út építése - mutatott rá Áder János.
Mint a fideszes honatya elmondta: az interpellációmban elhangzottakat válaszában Puch László Államtitkár Úr sem vitatta, ugyanakkor az építkezés további halasztását a különböző előkészítő munkák szükségességével indokolta.
Meglepő és Puch László álláspontjával szöges ellentétben álló nyilatkozatot tett ugyanakkor
pár napja Molnár Csaba a nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztérium államtitkára, amikor
egy kapuvári sajtótájékoztatón - a Kisalföld című napilap szerint - azon véleményének adott
hangot, hogy "az állami pénz megvan ugyan a csornai elkerülőre, de a megvalósítás
vélhetően addig várat magára, míg a csornai politika két oldala nem egyezik meg egymással.
(...) Úgy vélte a városi közmegegyezés, azonnal lehetővé tenné az elkerülő út építésének
felgyorsítását" - idézte a képviselő.
Kérem, árulja el, hogy akkor mi is a helyzet valójában? Puch László állított valótlant, amikor a beruházás elhúzódását a különböző tervezési, feltárási munkálatok elhúzódásával indokolta, vagy Molnár Csaba, amikor azt állította, hogy az építkezés akadálya a csornai politikusok megegyezésének hiánya? Amennyiben a pénz megvan - minként ezt az ön államtitkár kollégája állította -, akkor viszont kérem, hogy világosítson fel, hogy a "csornai politika két oldalának" miben kellene megegyeznie egymással, hogy végre valóban megkezdődhessen az elkerülő út építése? Tudna-e példát mondani arra, hogy ott, ahol egyetértés volt bal- és jobboldali politikusok között egy autópálya építése kapcsán, ott a földmérők hamarabb befejezték a munkát, a tűzszerészek előbb hatástalanították a lőszereket a régészek pedig gyorsabban tárták fel a régi emlékeket? - tette fel a kérdéseket Áder János.
Ha az önkormányzat és a kormányzat között megszületik a megegyezés az elkerülő úttal kapcsolatban, akkor az építkezés felgyorsítható - mondta válaszában Puch László államtitkár. Komoly késedelmet okozott ugyanis, hogy 2007-ben új nyomvonalat kellett kijelölni az elkerülő útnak, s erről a nyomvonalról a kormány és az önkormányzat nem tudott megegyezni. Végül megszületett az a minisztériumi határozat, mely kijelölte az út vonalát - tájékoztatott a politikus. A miniszter szerint már korábban is megindulhatott volna az építkezés, ha hamarabb sikerült volna az érdekelt feleknek megegyezni - zárta válaszát az államtitkár.
Mindig is megegyezés volt az önkormányzat jobb és baloldala, valamint az önkormányzat és a kormány között is - szögezte le viszontválaszában Áder János, s hozzáfűzte: "államtitkár kollégája minden bizonnyal félretájékoztatta Önt". Így a csúszás nem a megegyezés hiányának tudható be, hanem ezért a kormány a felelős - hangsúlyozta a fideszes képviselő, s kijelentette: nem tudja elfogadni az államtitkár válaszát.
Az országgyűlés 204 igen és 173 nem szavazattal elfogadta a választ.