Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz-KDNP nyitott a politikai nyilatkozat ügyében

A Fidesz és a KDNP nyitott a tartalmi változtatásokra a szlovákiai magyarellenes megnyilvánulásokról szóló, általuk benyújtott politikai nyilatkozattervezet ügyében - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője a szombati magyar-szlovák kormányfői találkozó kapcsán hétfőn összehívott ötpárti egyeztetés után.


Dátum: 2008-11-17 18:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=124164
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:41:52.205149, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Navracsics Tibor újságíróknak elmondta: a miniszterelnök tájékoztatást adott a szlovák miniszterelnökkel lezajlott szombati találkozójáról, majd szót ejtettek a Fidesz és a KDNP által kezdeményezett politikai nyilatkozatról.

A Fidesz frakcióvezetője azt mondta, a Fidesz és a KDNP nyitott arra, hogy a nyilatkozattervezet szövegén olyan tartalmi változtatásokat hajtsanak végre, amelyek konszenzusos elfogadást tesznek lehetővé.

Kérdésre válaszolva Navracsics Tibor azt mondta, az ötpártin nem esett szó azokról az esetleges magyar jogszabályi változásokról, amelyek áttekintésére Draskovics Tibor igazságügyi minisztert kérte fel Gyurcsány Ferenc. Szintén újságírói felvetésre a Fidesz frakcióvezetője közölte: latolgatták, mi lehet a következő lépés a magyar-szlovák viszony ügyében, a miniszterelnök ötleteket és tanácsokat kért tőlük.

Németh Zsolt, a külügyi és határon túli magyarok bizottság fideszes elnöke hangsúlyozta: azért tartja fontosnak a politikai nyilatkozat elfogadását, mert a két miniszterelnök szombati közös nyilatkozatából számos nagyon fontos kérdés, így a Dunaszerdahelyen történtek és a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának (KMKF) ügye kimaradt.

A KMKF-et elítélő szlovák parlamenti határozat kapcsán hozzátette: ha Szlovákiában jogszabályok születnek és politikai nyilatkozatok, akkor a magyar Országgyűlés is lépéskényszerben van. Németh Zsolt szerint Szlovákiában az utóbbi években kormányzati rangra emelkedett a magyarellenesség. A magyar Országgyűlésnek megálljt kell parancsolnia ennek, együttműködve a kormányfővel, a házelnökkel és az államfővel - tette hozzá.

A külügyi bizottság elnöke fontosnak nevezte, hogy a szlovák parlament vonja vissza a KMKF-et elítélő határozatát, és - mint mondta - fontos annak rögzítése is, hogy ha Dunaszerdahellyel kapcsolatban nincs szlovák vizsgálat, akkor Magyarország az ügyet "magyarellenes megfélemlítő akcióként" értelmezi.

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke ismét javasolta az MSZP-nek és Gyurcsány Ferencnek, hívják fel az európai szocialisták figyelmét arra, hogy a szlovák kormányzó pártnak milyen koalíciós partnere van. A KDNP elnöke a nemzeti jelképek használatát korlátozó szlovák rendelkezésről azt mondta, olyan súlyos jogsértésről van szó, amelynek az európai politikában is következménye kell, hogy legyen, és ebben az MSZP-nek és Gyurcsány Ferencnek is komoly mozgástere van.

Kapcsolódó elemek