Elpusztult az állatkert nőstény orángutánja
- Elpusztult a fővárosi állatkert 25 éves orángutánja, Maya, aki most várta újabb kicsinye világra jöttét - tudatta kedden az intézmény sajtóreferense.
Dátum: 2002-03-05 16:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=607
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:48.054767, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közlemény szerint Mayának ez volt a harmadik vemhessége. Két kölyke, Miri és Menge a Budapesti Állat- és Növénykertben él.
Maya tavaly szeptemberben vesztette el párját, aki szívroham következtében pusztult el.
Az orángután gyengeségét ápolója észlelte. A kiérkező állatorvosok olyan gyors állapotromlást tapasztaltak, hogy a helyszínen próbáltak rajta segíteni. A műtőbe átszállítva felnyitották a hasát, hogy legalább a magzatot megmenthessék, de már rajta sem tudtak segíteni.
A szakvélemény szerint Maya halálát a magzat rendellenes elhelyezkedése okozta.