Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ne merjék emelni a gáz árát!

A világpiaci csökkenő energia árak ellenére, a kisebbségi kormány emelni akarja a gáz árát - kezdte kedd reggeli sajtótájékoztatóját Fónagy János, fideszes politikus, volt közlekedési miniszter.


Dátum: 2008-11-18 11:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=124205
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:42:05.402441, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Ne merjék emelni a gáz árát! (Fónagy János)

Felidézte, hogy mióta Gyurcsány Ferenc 2002-ben kijelentette: "nem lesz gáz áremelés", azóta tizenegyszer emelkedett az energiahordozó ára, ebből az idén négyszer. A gáz árával együtt négyszer emelkedett a távhőszolgáltatás ára is, ami - fogalmazott - 22 százalékkal több, mint egy éve.

Az árak megfékezésére a fideszes politikus szerint lenne lehetőség, csak a kisebbségi kormánynak nem sok ideje marad erre, mivel jelenleg a hatalma megőrzése érdekében kifejtett kampány köti le az energiáit. Megfogalmazta továbbá, hogy a magyar családok bele fognak rokkanni ebbe a típusú kormányzásba, ezért a Fidesz azt üzeni: ne merjék emelni a gáz árát.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3648, 'source_type': 'media', 'source_id': 2183, 'target_type': 'article', 'target_id': 84902, 'relation_type': 'describes'}