A Fidesz a törvényjavaslat egészét elutasítja
A törvényjavaslatnak vannak olyan pontjai, amelyet támogatni tudnak, azonban a törvényjavaslat egészét elutasítják - közölte Horváth Zsolt, a Fidesz vezérszónoka szerdán az egészségügyi törvénymódosítások általános vitájában a parlamentben.
Dátum: 2008-11-19 11:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=124306
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:42:38.684038, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elmondta, az ötpárti egyeztetés elkésett volt, mert a törvény benyújtása után történt. Kifogásolta azt is, hogy az előterjesztő egy törvénnyel akar tíz törvényt módosítani.
Az ellenzéki vezérszónok szerint a javaslat nem reagál a magyar valóságra. Példaként hozta fel, hogy nem kezeli az egészségügyi ellátórendszer struktúrájának azon torzulásait, amelyeket a kórháztörvény hozott létre. Kiemelte azt is, hogy a javaslat nem szünteti meg a teljesítményvolumen-korlátozást, ami területi egyenlőtlenségeket gerjeszt, és általa alakulnak ki a hosszú várólisták.
Horváth Zsolt hangsúlyozta, hogy a gyógyszer-kiskereskedelmet nemzeti kézben kellene tartani.
Beszélt azokról a javaslatokról is, amelyek elfogadhatóak a Fidesz számára. Mint kiemelte, egyetértenek azzal, hogy az irányított betegellátási rendszert meg kell szüntetni, és azzal is, hogy a védőoltásokkal kapcsolatos jogi eljárásokat szabályozni kell. A fideszes képviselő a mentés és a betegszállítás szétválasztásával kapcsolatos jogszabályi pontosításokkal is egyetértett, akárcsak az egyetemi végzettséggel rendelkező gyógyszerészek doktori címszerzési lehetőségével.
A Fidesz számára azonban teljesen elfogadhatatlan az egészségügy fejlesztéséről szóló törvényjavaslat, és elfogadhatatlan az OPNI és a Schöpf-Mérei kórház megszüntetése is - jelentette ki Horváth Zsolt.
Mikola István, a Fidesz másik vezérszónoka a Ház előtt fekvő törvényjavaslatról azt mondta, a salátatörvény elemeire esett szét. Szerinte az egészségügyi struktúra alkalmatlan a további működtetésre. Elengedhetetlennek nevezte, hogy az irányított betegellátás kiértékelését pénzügyileg és gazdaságilag is meg kell tenni.
Beszélt arról is, hogy szerinte az igazi jó megoldás a patikák rendszerében az lenne, ha a betéti társasági, gazdasági konstrukcióban működő gyógyszertárakban a beltagi pozíciót bíró gyógyszerész tulajdoni hányadát ötven százalék fölé vihetné.