Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schubert-premier a Liszt Ferenc Kamarazenekar műsorán

Magyarországi bemutatóként először hangzik el zenekari változatban Schubert a-moll vonósnégyese a Liszt Ferenc Kamarazenekar előadásában csütörtökön Budapesten, az Óbudai Társaskörben.


Dátum: 2003-04-01 08:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8841
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:10:17.906551, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az együttes a 40 éves jubileumi hangversenyét követően lép új programmal a közönség elé állandó játszóhelyén.

Szintén csemegének ígérkezik - hiszen a ritkán játszott művek sorába tartozik - Wilhelm Friedemann Bach: F-dúr szimfóniája.

A műsorban szerepel még Vivaldi: g-moll versenyműve két csellóra, valamint Händel: F-dúr concerto grossója.

A Vivaldi-művek szólistái Kertész Ottó és Rózsa Richárd csellóművészek lesznek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek