130 milliárd eurós gazdaságélénkítő csomag
Az Európai Unió 130 milliárd eurós csomagot tervez a 27 tagország számára a gazdaság élénkítése céljából - közölte pénteken Michael Glos német gazdasági miniszter egy televíziós kerekasztal megbeszélésen.
Dátum: 2008-11-20 08:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=124349
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:42:53.077764, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Glos megjegyzését az Európai Bizottság szóvivője azzal kommentálta, hogy egyelőre még nincs politikai döntés sem az összeg nagyságáról, sem a gazdaságélénkítő csomag részleteiről.
A német pénzügyminiszter elmondása szerint minden uniós tagországnak GDP-jének 1 százalékával kellene hozzájárulnia a tervezett 130 milliárdos csomaghoz, ami Németország esetében 25 milliárd eurót tenne ki.
Előzőleg a Spiegel online kiadása arról számolt be, hogy az Európai Unió illetékesei várhatóan november 26-án egyeztetnek a csomagról, majd a 27 tagország vezetői december 10-én vitatják meg a kérdést.