Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Stop a zuglói plázának

Az ellenzék után már a zuglói koalíció sem támogatja a Bosnyák térre tervezett plázát. Új terveket várnak a lengyel beruházótól.


Dátum: 2008-11-20 09:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=124365
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:42:58.390442, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint ahogy arról a lap beszámolt, a lengyel Echo Investment, eltérve a 2006-os adásvételi szerződésbe foglalt elképzeléstől, fokozatosan növelte a beépíthető terület nagyságát a zöldfelület kárára. Az elmúlt hónapokban helyi civilszervezetek és az ellenzék számos kifogást támasztott a beruházás tartalmi és finanszírozási változásai ellen.

Ferdinandy István (Fidesz-KDNP) a sajtótájékoztatón elmondta, az ellenzék minden törvényes eszközzel támogatja, hogy zuglóiak érdekeinek megfelelő városközpont jöjjön létre.

A polgármester kijelentette, hogy sokkal több közösségi teret, közfunkciót, egy család- és környezetbarát komplexumot szeretne viszontlátni a tervekben. Weinek Leonárd közölte, hogy a tervek módosítását kéri a beruházótól. Azt nem tudta megbecsülni, ez hogyan befolyásolja majd a további fejleményeket.

"Az Echo Investment, bár meglepődött a politikusok nyilatkozatain, várja az önkormányzat konkrét észrevételeit, javaslatait a Mundo központtal kapcsolatban. Ehhez jó alkalmat kínál a pénteki egyeztetés" - tudatta a beruházó.

Kapcsolódó elemek