A kormány veszélyezteti az uniós forrásokat
A kormány újra lelepleződött: Magyarország számára nem fontos, az ország sikere nem fontos, az MSZP sikere fontos - jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2008-11-20 12:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=124393
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:43:07.454644, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bár az ország gazdasági válságban van, és ezt a gazdasági válságot nyilvánvaló, hogy a hatalmat gyakorló kormány hozta létre, de az MSZP-nek arra is van pénze, hogy más tollával ékeskedve folytassa permanens kommunikációs kampányát - fogalmazott Pelczné Gáll Ildikó sajtótájékoztatóján egy MSZP-s propagandakiadványra utalva.
Emlékezzünk vissza 2006-ra, amikor a Nemzeti Fejlesztési Tervet nyúlták le a kampányban - folytatta -, vagy Lamperth Mónika mondataira, vagy Veres pénzügyminiszter mondataira, aki világosan megfogalmazta, hogy nyilvánvalóan azok az önkormányzatok fognak részesülni uniós forrásokból, ahol az MSZP-re szavaznak. Hozzátette: azóta a Zuschlag-per, vagy egymás közötti levelezések bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy bizony itt pártalapon osztják az uniós forrásokat.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az uniós forrásokat népszerűsítő és tájékoztató kiadványoknak megvannak a sajátosságaik, az unió irányelve világosan fogalmaz, hogy mi mindent kell tartalmazniuk.
Az NFÜ honlapjára augusztus végén került fel az iskolafejlesztési felújításokkal kapcsolatos első fordulós, potenciális pályázati kör - tájékoztatott Pelczné Gáll Ildikó, hozzátéve, ez nem végeredmény, hanem egy lehetőség, hogy ezek az iskolák kapjanak majd uniós forrást, ha jól dolgoznak.
Ebből egy nem megfelelő, rövidített és elferdített kivonatot tartalmaz ez az MSZP-s szórólap - jelentette ki.
Ha saját célra szeretnék fordítani az uniós források sikerét, akkor célszerű a logókat kicserélni. Ezt meg is tették, az MSZP-s logót tették be az uniós embléma helyére. Tudatos rosszhiszemű félretájékoztatás és szándékos megtévesztés, összességében erről van szó - mutatott rá a Fidesz alelnöke.
Felidézte azt is: Gyurcsány Ferenc október 28-án egy ötpárti tanácskozáson azt mondta, brutális megszorítások következnek, és azt ígérte, hogy a kormánya leállítja a kommunikációs kiadásokat. "Azóta tudjuk, hogy ismét hazudott, hiszen a kommunikációs kiadásokat nem állították le" - tette hozzá arra utalva, hogy nemrég egy egymilliárdos nagyságrendű kommunikációs szerződést kötöttek az uniós források népszerűsítésére.
"Pontosan az ilyen jellegű szerződésekkel, és az MSZP propagandájával az uniós forrásokat sodorják veszélybe, hiszen sehol nem lehet, semelyik nemzetállam nem teheti meg, hogy pártpropaganda céljára használja fel az uniós forrásokat" - szögezte le.
Mint fogalmazott, a kormány újra lelepleződött: Magyarország számára nem fontos, az ország sikere nem fontos, az MSZP sikere fontos.
Rámutatott, a kormány EU-jogszabálysértés határát súrolja, és nem először teszi, hogy veszélyezteti az uniós forrásokat. Erre példaként a Humánerőforrás Operatív Programnak a pályázatait és a Csepeli Szennyvíztisztítónak a tízmilliárdos bírságát említette.
"A kérdés az, hogy mi a felelősöknek a jutalma? Akik ily módon jól végzik a munkájukat, mire számíthatnak az MSZP-n belül?" - tette fel a kérdést. Nyilvánvaló, hogy a Gyurcsány-kormányban nem az országért, hanem a pártért végzett szolgálatai alapján miniszternek nevezték ki Molnár Csaba államtitkárt - tette hozzá.
"Jó pártmunkát végzett, munkája gyümölcseként a Nemzeti Gazdasági és Fejlesztési Minisztérium államtitkárából közlekedési miniszter lehetett, pedig az ő tevékenysége idején történt mindez, az ő tevékenysége sodorta veszélybe az uniós forrásoknak a hatékony lehívását, és pártpropagandával pedig veszélyezteti az uniós forrásoknak a sikerét is. Azt gondoljuk, hogy a kormánytól ez egy újabb szegénységi bizonyítvány, ilyen politikusnak a miniszteri kinevezése" - jelentette ki végül.