Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eredményes fellépésre lenne szükség

Gyurcsány Ferenc ötpárti találkozók összehívásában, feladatkiosztásban, beszédekben már jól teljesít, a baj az, hogy ezeknek semmifajta jótékony hatásuk nincs a szlovákiai magyarok helyzetére - olvasható Szijjártó Péter közleményében.


Dátum: 2008-11-20 13:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=124399
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:43:09.387507, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint írja, most arra lenne szükség, hogy a kormány végre határozottan és eredményesen lépjen fel a határon túli magyarok érdekeinek érvényesítéséért. A magyar-szlovák kormányfői találkozón Magyarország számára nagyon fontos dolgok maradtak ki a közös nyilatkozatból.

Az elmúlt hetekben világossá vált, hogy a szlovákok fittyet hánynak a magyar követelésekre, hiszen mind a mai napig semmilyen előrelépés nem történt a dunaszerdahelyi magyarverés vagy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának ügyében. Két ország jó viszonyának alapvető feltétele, hogy meg kell adni egymásnak a tiszteletet, de a jelenlegi magyar kormány képtelen ennek a tiszteletnek a kivívására - zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek