Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több pénzt a gyermekekre!

A gyermekvédelmi területen tapasztalható újabb megszorításokra hívta fel az újságírók figyelmét Soltész Miklós a gyermeki jogok világnapján.


Dátum: 2008-11-20 15:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=124414
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:43:14.252948, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Több pénzt a gyermekekre! (Soltész Miklós)

A kereszténydemokrata képviselő elfogadhatatlannak nevezte, hogy három milliárd forinttal akarja a kormány csökkenteni a gyes összegét, miközben a családi pótlék emelését 2009. szeptember 1-je után halasztaná.

A részletekről szólva kitért arra is, hogy az intézményi ellátás területén is komoly problémák lehetnek. A bölcsődékben 30 százalékos a túlzsúfoltság, az egy bölcsődésre jutó normatíva pedig 547 ezerről 540.150 forintra csökkentenék - jegyezte meg a honatya, kiemelve: a speciális és különleges ellátás esetében a 2005-ös normatíva szint alá zuhanna a 2009-es mérték. Hozzátette azt is, a gyermekjóléti központok például 400 ezer forinttal kapnak majd kevesebb támogatást az ideinél.

A gyermekek esélyegyenlősége csökken - szögezte le Soltész Miklós. Magyarázatképpen rámutatott, a szakemberek egyre nagyobb mértékben hagyják el pályájukat, miközben már most is komoly hiánnyal küszködik a szociális szféra.

A Fidesz és a KDNP módosító indítványokat nyújt be a kormányhoz, melyben a jövő évi infláció mértékével, azaz 4,5 százalékkal emelnék a normatívák mértékét. Soltész Miklós ezzel kapcsolatosan arra is felhívta a figyelmet, az MDF mellett ezúttal külön kérik az SZDSZ segítségét az ügyben. "Most bizonyíthatják, mennyire gondolják komolyan a gyermekek jogát" - fűzte hozzá a politikus, aki újságírói kérdésre reagálva kifejtette: az abortuszra szánt pénzt elsősorban a gyermekvédelemre csoportosítanák át.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2562, 'source_type': 'media', 'source_id': 2190, 'target_type': 'article', 'target_id': 85018, 'relation_type': 'describes'}