Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szaddám Huszein cáfolta családtagjainak menekülését

Szaddám Huszein iraki elnök kedden a bagdadi televízióban beolvasott nyilatkozatában cáfolta, hogy családtagjai külföldre szöktek volna.


Dátum: 2003-04-01 11:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8848
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:10:20.322475, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az a híresztelés, amely szerint az elnök családja már elhagyta volna Irakot, a Pentagon által korábban hangoztatott hazugság ismétlése. Az elnök és szűkebb családja tagjainak sorsa ugyanaz, mint a nagy családé, vagyis az iraki népé - szögezte le a televízióban ismertetett nyilatkozat.

Az iraki elnök cáfolatát azt követően olvasták be a televízióban, hogy a külföldi sajtóban elterjedt hírek szerint Szaddám egyik felesége és lányai állítólag már elmenekültek Irakból.

A Pentagon hétfői sajtóértekezletén elhangzott: az iraki elnök két fia csak az iraki televízió felvételein volt látható, Szaddám rokonai menekülnek vagy menekülni próbálnak az országból.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek