Nem találják a megbízót a rendőrök
Játék pénzzel akarta tetten érni a terézvárosi vesztegetési ügyben a rendőrség a 18 millió forintos kenőpénz kérőit, a megbízók kilétére máig nem derült fény - mondja a feljelentő.
Dátum: 2008-11-21 10:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=124469
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:43:31.248954, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Berecz Károly, a Műárt-Press ügyvezetője még januárban tett feljelentést, hogy a terézvárosi döntéshozók 18 millió forint kenőpénzt kértek tőle azért, hogy megvásárolhassa az általa bérelt, Bajcsy-Zsilinszky úti üzletet. Berecz együttműködött a rendőrséggel, így a vagyonkezelő vezérigazgatójával, Kovács Péterrel folytatott "üzleti" megbeszélésre már bemikrofonozva érkezett. Majd amikor a 18 milliót elvitte a "vállalkozónak", a rendőrség lecsapott, s később Juhász Károlyt, a "postást" házi őrizetbe, Kovács Pétert pedig előzetesbe helyezte.
Berecz szerint máig felfoghatatlan, hogy a letartóztatott Kovácsot a bíróság másnap miért helyezte szabadlábra, tálcán kínálva a lehetőséget az "összebeszélésre" a megbízókkal.
"Úgy látszik, nincs akarat az igazság kiderítésére - állította tegnap Berecz -, s ez nem a nyomozókon és az ügyészeken múlik, hanem azon, hogy a politika keze messzire elér. Verók István polgármester a nyilvánosság előtt hazudhatja, hogy azt sem tudja, ki az a Juhász. Később előkerül egy dokumentum, hogy majd egymilliárdos üzletet kötött az önkormányzat nevében a táskás emberrel."
"A nyomozás csaknem egy év alatt sem hozott eredményt, mert Kovács csupán üzenetvivő, stróman volt, Juhász meg táskás postás" - mondta Berecz Károly tegnapi tájékoztatóján, amelyet azért hívott össze, mert szerinte a befolyásos politikusok érintettsége miatt kínosan lassú, és félő, hogy eredménytelen marad a nyomozás. "A rendőrség játék pénzt, hamis eurót adott át nekem lezárt borítékban, ezt kellett átadnom a táskás embernek. Miért a játék pénz? Ezzel akarták a pénz útját követni? - tette fel a kérdést. - Ki áll a döntés hátterében? Szintén titok lengi körül az elsőfokú bírósági ítéletet: mi motiválhatta Kovács kétnapos szabadlábra helyezését? Kovácsot aztán júniusban szép csendben kiengedték, gazdái fel is karolták, féltő gondoskodás veszi körül, most vállalkozási igazgatóként kezeli a közvagyont." Berecz hozzátette: a vesztegetés hátterében álló, az ügyben közreműködő politikusoknak, Bajor Zoltán alpolgármesternek, Verók polgármesternek, a háttérben maradó Kékesi Tibor országgyűlési képviselőnek, valamint Gyurcsány egykori főtanácsadójának, Kolozs Andrásnak és Molnár Zsoltnak, az MSZP budapesti ügyvezető alelnökének a haja szála sem görbült. Sőt Bajort eddig még meg sem hallgatták a nyomozás során, pedig érintettségéről hangfelvételek tanúskodnak. Nem csoda, ha a felbátorodott Bajor maga tett bűnvádi feljelentést a feljelentő ellen. "Így válhat a vádlóból vádlott - mondta Berecz -, és még ötmillió forint kártérítést is követel tőlem rágalmazás miatt."
Berecz szerint nem lesz bíró, aki őt elítéli, mert akkor már a nyilvánosság elé kellene tárni a Kováccsal készült "leleplező" hangfelvételt, a telefonlehallgatások jegyzőkönyveit, hisz ekkor neki mint vádlottnak már joga lesz a teljes körű védelemhez. "Ezek nyilvánosságra kerülését talán még Bajor Zoltán sem akarhatja" - jegyezte meg lapunknak a feljelentő, aki egy korrupcióellenes alapítvány létrehozását jelentette be. "A gyurcsányi csomag egy, a kislányomnak való mese, amikor a rókák szervezetet alapítanak a tyúktolvajlás elleni küzdelemre" - vélekedett.