Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az EP megszavazta a kékkártya-irányelvet

Az Európai Parlament csütörtökön nagy többséggel elfogadta a harmadik országokból érkezők munkavállalását megkönnyítő két irányelv-tervezet, köztük az ún. "kék kártyáról" szóló indítványt. Az EP ugyanakkor számos módosítást javasolt az eredeti bizottsági javaslathoz.


Dátum: 2008-11-21 11:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=124472
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:43:32.298324, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Unió a magasan képzett külföldi szakemberek körében nem tartozik a legnépszerűbb célpontok közé. Az EU a képzett migránsok alig két százalékát vonzza, míg például Ausztráliát a képzett bevándorlók közel tíz, Kanadát mintegy hét, az Egyesült Államokat pedig több mint három százaléka választja. A népszerűtlenség oka a huszonhét féle különböző tagállami szabályozás, ami megnehezíti a migráns munkavállalók számára a munkavállalást és a tagállamok közötti szabad mozgást - olvasható az Ewa Klamt néppárti képviselő által készített jelentésben.

A Parlament ezért 388 igen, 56 nem, 124 tartózkodó szavazattal támogatta az Európai Bizottság javaslatát, amely - az amerikai "zöldkártya" mintájára - "kék kártyát" adna a magasan képzett külföldi szakembereknek uniós munkavállalásuk megkönnyítésére. A képviselők azonban néhány kiegészítést is javasolnak. Így a Bizottság által javasolt három év helyett öt éves szakmai tapasztalathoz kötnék a kék kártya kiadását és kettőről három évre hosszabbítanák meg a kártya érvényességét. Míg a bizottsági javaslat az adott tagállamban érvényes minimálbér háromszorosát írná elő kötelező legkisebb fizetségként a kék kártyával foglalkoztatottak számára, addig az EP 1,7-szeres értéket tart elfogadhatónak, azonban ez semmiképpen sem lehetne alacsonyabb annál a bérnél, amit más hasonló munkavállalók kapnak az adott pozícióban.

Fontos módosítási-javaslat emellett, hogy az EP szeretné, ha azokban az ágazatokban, melyekben a régi tagállamok korlátozásokat alkalmaznak az újabb, kelet-európai tagállamokból érkező munkavállalókkal szemben ne lehessen kék kártyával munkát vállalni.

A csütörtöki plenáris ülésen a képviselők támogatásukról biztosították azt a bizottsági javaslatot is, amely összevonná a munkavállalási és tartózkodási engedély kérelmezésének eljárását, egységes engedélyt adna ki, és emellett biztosítaná, hogy a harmadik országokból érkező munkavállalók az uniós polgárokkal egyenlő elbánásban részesüljenek.

Ez utóbbi irányelvtervezet a kék kártyáról szóló irányelvet egészíti majd ki: előbbi az alacsonyan képzett, utóbbi pedig a magasan képzett migránsok munkavállalását könnyítené meg. A két irányelv egyidejű elfogadása révén meg lehet akadályozni egy "kétsebességes bevándorlási politika" kialakulását, amely támogatja a magasan képzettek bevándorlását, de megakadályozza az alacsony képzettségűek belépését az unió munkaerőpiacára - vélik a képviselők.

Kapcsolódó elemek