Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A brit verebek kétharmada kipusztult

A BBC szerint drámaian visszaesett a verebek száma Nagy-Britanniában, a kutatások szerint 68 százalékuk tűnt el az elmúlt három évben.


Dátum: 2008-11-21 11:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=124474
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:43:32.996541, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A verebeknek évente legalább öt utódot kéne felnevelniük, hogy a populáció szinten maradjon, azonban az utóbbi időkben több fióka is éhen pusztult. A jelenség azokon a területeken kevésbé kimutatható, ahol bőséges mennyiségben áll rendelkezésre táplálék.

A brit hatóságok az adatok tükrében úgy döntöttek, hogy nagyobb figyelmet szentelnek a verebeknek.

Kapcsolódó elemek