Ötvenmillió eurós spanyol humanitárius segítség
A spanyol kormány 50 millió eurós humanitárius segítséget kíván nyújtani az iraki háború következményeinek az enyhítésére - adta hírül a madridi El Mundo kedden.
Dátum: 2003-04-01 13:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8854
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:10:22.160034, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hírt Rodrigo Rato miniszterelnök-helyettes jelentette be, hangsúlyozva: "El kell mondanom, hogy az EU-tagországok közül Nagy-Britannia mellett Spanyolország adja az iraki népnek nyújtott legnagyobb összegű humanitárius segítséget, mintegy 50 millió eurót. Ebben az összegben egyelőre nincs benne az, amit az autonóm tartományok kormányai és a helyi önkormányzatok kívánnak felajánlani, amelyek közül ezt az utóbbi órákban többen bejelentették." A gazdasági minisztérium által szolgáltatott adatok szerint a humanitárius segítségből 20 millió euró a Fejlesztési Segítségi Alapok (FAD) hitelei formájában kerül majd folyósításra azoknak az országoknak, amelyek menekülteket fogadnak be (Törökország, Szíria, Irán és Jordánia). Ezeket a hiteleket nem kell visszafizetni, de az összegért spanyol termékeket kell vásárolni a menekültek ellátására. A tervek szerint a kormány Irakra is kiterjeszti majd ezeknek a hiteleknek a folyósítását, bár valószínűleg nem a Szaddám-rezsim, hanem annak utódja számára. A további segítséget többoldalú nemzetközi programok, például az UNICEF és az Egészségügyi Világszervezet, valamint a Vöröskereszt és a nem kormányzati szervezetek számára szánják. A védelmi minisztérium 16 millió eurós segítséget kíván nyújtani. A minisztérium már elküldött a térségbe egy 20 tonnás küldeményt, amely élelmiszert, sátrakat, takarókat és más, a menekülteknek szükséges cikkeket tartalmaz.
Az iraki háborúban való spanyol részvétellel kapcsolatban az El País keddi száma arról számolt be, hogy hétfőn megérkezett a térségbe az a három hajó, amelyek feladata logisztikai és humanitárius segítség biztosítása lesz. Keddre tűzték ki annak a repülőgépnek - a Madrid közelében lévő Torrejón de Ardoz melletti spanyol-amerikai támaszpontról - a térségbe indítását, amely újabb 168 katonát visz oda, köztük nukleáris, vegyi és biológiai háború kiképzetteket. A lap emlékeztetett arra, hogy Federico Trillo-Figueroa védelmi miniszter nemrég a kongresszusban bejelentette, hogy a térségbe irányított spanyol katonák spanyol katonai irányítás alatt fognak állni. Az El País megjegyezte, hogy ez ellentétes a nemzetközi akciókban szokásos gyakorlattal. A lap arról is beszámolt, hogy a Cádiz közelében lévő Rota melletti támaszpontra megérkezett Irakból az első 26 sebesült katona, akiknek az állapota Pat Kelly százados, kórházparancsnok jelentése szerint nem ad okot aggodalomra.
MTI - fidesz.hu