Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lázár János (Fidesz) hódmezővásárhelyi polgármester közleménye


Dátum: 2008-11-22 11:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=124546
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:43:55.284436, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyenesei István eddigi néhány hónapos miniszteri tevékenysége a teljes alkalmatlanságról tett tanúbizonyságot. Az önkormányzati minisztériumban uralkodó fejetlenség és káosz egyértelmű jele, hogy még az önkormányzatokra vonatkozó alapvető adataik is hibásak. Hódmezővásárhely városa jelentős, 3,7 milliárd forintos betétállománnyal rendelkezik, összes kötelezettsége pedig a fejlesztési hitelekkel együtt is csak a mérlegfőösszeg 50 százalékát éri el. Az önkormányzati minisztérium eddig semmilyen érdemi segítséget nem nyújtott a helyhatóságoknak, ezért jó lenne, ha a jövőben félrevezető, hibás adataikkal legalább nem ártanának.

Lázár János

Kapcsolódó elemek