Halálosan megfenyegették Durayt és Csákyt
Dátum: 2008-11-22 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=124547
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:43:55.627690, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség a leghatározottabban elítéli a felvidéki magyar politikai vezetőket ért legújabb támadást.
Szlovákiában immár mindennaposak a magyarokat ért fenyegetések, sőt - mint azt Dunaszerdahelyen mindenki láthatta - egyre inkább előtérbe kerül a fizikai agresszió, Szlovákia vezetése ugyanis hivatalos programjává tette a magyarellenességet. Eközben a magyar kormány hetek óta képtelen határozottan és hatékonyan fellépni a magyar emberek védelme érdekében, képtelen kivívni azt a tiszteletet magának és Magyarországnak, aminek két Európai Uniós tagállam kapcsolatát jellemeznie kellene.
Szijjártó Péter,
a Fidesz szóvivője