Meglepetés: az SZDSZ most mégsem buktat kormányt
Dátum: 2008-11-22 17:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=124568
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:44:02.365532, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kialakította álláspontját a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban az SZDSZ Országos Ügyvivői Testülete - közölte a párt az MTI-vel szombaton.
A közlemény szerint az SZDSZ Országos Tanácsa szombati ülésén értékelte a pártnak a gazdasági válság elmélyülése óta folytatott politikáját.
Az országos tanács értékelése szerint fontos eredmény, hogy az SZDSZ ellenzéki pártként elérte, három javaslatát - a költségvetési hiány jelentős idei csökkentését, a plafontörvényt, valamint a Stabilizációs és Adóreform Alap felállítását - elfogadta az Országgyűlés.
Az Országos Ügyvivői Testület ezeknek a javaslatoknak az elfogadását, valamint az ország gazdasági stabilitásához fűződő érdekét figyelembe véve alakította ki a jövő évi költségvetéssel kapcsolatos álláspontját.