Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Molnár még a sajátjai között is értetlenséget váltott ki

A XI. kerület képviselőtestületének pénteki rendes ülésén Molnár Gyula polgármester berekesztette az ülést azután, hogy egy napirendi pontot a testület nem fogadott el. Így a testület nem tudott dönteni olyan fontos kérdésekben, mint a szociális és gyermekjóléti támogatások, születési támogatás, pályázatokkal kapcsolatos kötelezettségvállalások,környezetvédelmi program.


Dátum: 2008-11-23 10:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=124580
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:44:06.464232, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A napirendi pontok tárgyalása közben Molnár Gyula öt perces szünetet rendelt el, ennek vége előtt beszaladt a terembe, körbenézett és azt látva, hogy alig van benn képviselő létszámellenőrzést tartott, majd berekesztette az ülést.

A szocialista polgármester mai magatartásával a saját maga által irányított kerület működését lehetetlenített el, értetlenséget okozva saját pártjának képviselői között is.

Az ellenzék továbbra is kész biztosítani a működőképességet, de ha erre Molnár Gyula nem képes, akkor már nem alkalmas a kerület további irányítására - írja Kupper András, a XI. kerületi Fidesz frakcióvezetője.

Kapcsolódó elemek