EP-állásfoglalás a méhek megmentésére
Az európai méhészet egyre súlyosabb gondokkal küzd, tartani lehet a rendkívüli gazdasági jelentőségű méhállomány jelentősen csökkenésétől. Az EP azonnali támogatást kér a méhészeknek. A képviselők többet szánnának a méhpusztulás okainak kutatására, és fellépnének a harmadik országokból jövő "méhészeti termékek tisztességtelen konkurencia" ellen.
Dátum: 2008-11-24 11:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=124650
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:44:28.925604, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az EP-képviselők 458 igen, 13 nem, 5 tartózkodó vokssal megszavazott állásfoglalásukban arra kérik a tagállamokat, hogy nyújtsanak azonnali támogatást a méhészeti ágazat számára. Az Európai Bizottságnak emellett pénzügyi támogatási rendszert kell kidolgoznia a méhállomány pusztulása miatt nehéz helyzetbe került méhészetek megsegítésére - véli az EP.
Az állásfoglalás szerint uniószerte "haladéktalanul fokozni kell a kutatásokat a méheket tizedelő parazitákkal, megbetegedésekkel és eredetükkel kapcsolatban, valamint a genetikailag módosított haszonnövények művelésének méhekre gyakorolt hatása terén".
A képviselők szerint csökkenteni kell az elégtelen beporzás kockázatát. Ezért kérik az Európai Bizottságot, hogy figyeljen oda a felszíni vizek minőségére, mivel a méhek rendkívül érzékenyek a környezet mindenféle romlására. Emellett ökológiai kompenzációs zónákat, méhészeti ugarokat kell kialakítani a legnehezebben művelhető földterületeken, ahol olyan nektárképző növények nőnek, mint a facélia, a borrágófű, a vadrepce vagy a fehérhere - olvasható az állásfoglalásban.
A képviselők arra is kérik a Tanácsot és a Bizottságot, hogy a jövőben "vegyék figyelembe a méhek egészségét, a méhészeti termékek forgalomba hozatalának lehetőségeit, valamint a gazdaságnak a méhészeti ágazatra kifejtett hatását a genetikailag módosított haszonnövények Európai Unióban történő művelésével kapcsolatos megbeszélések és a jogalkotás során."
Az EP mindemellett úgy véli, "meg kell szüntetni a harmadik országokból származó méhészeti termékek tisztességtelen konkurenciáját". "A címkén jelölni kell a méz származási országát," és "be kell vezetni az importált méz kötelező vizsgálatát, hogy a nyúlós költésrothadást okozó bacilusok esetleges jelenlétét ki lehessen mutatni" - áll a szövegben.