Az MSZP csak szavakban kezdi magán a megszorítást
A Fidesz két törvényjavaslat házszabálytól való eltéréssel történő tárgyalását kezdeményezte hétfőn - tájékoztatta az újságírókat a Parlamentben Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója.
Dátum: 2008-11-24 13:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=124666
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:44:34.197359, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A részletekről szólva a honatya elmondta, az egyik indítvány a miniszterek és államtitkárok illetményét érinti, és a 2002-es szintre való csökkentését jelentené, a másik pedig az állami vállalatok igazgatósági és felügyelő bizottsági tagjainak létszámát és tiszteletdíjukat szabályozná. Répássy Róbert elmondta azt is, a képviselők költségtérítésének megadóztatásáról név szerinti szavazás lesz a parlamentben, a Fidesz támogatja a módosító javaslatot.
Mint figyelmeztetett, a két Fidesz által kezdeményezett indítvány tárgyalása meg kell, hogy előzze a 13. havi nyugdíj elvételéről szóló döntést. Egyértelműen látszik, az MSZP és a kormány elfelejtette azt a sokat hangoztatott ígéretét, hogy a kormánynak magán kell kezdeni a takarékosságot - szögezte le a fideszes politikus, kiemelve: a kormánytagok egyértelműen nem hajlandóak hozzányúlni jövedelmeikhez, az állami vállalatok esetében pedig létkérdés, hogy saját klientúrájukat tovább tudják gazdagítani. A Fidesz álláspontja szerint a kormánynak erkölcsi kötelessége, hogy elsősorban a központi állami igazgatásban, és az állami nagyvállalatok tisztségviselői háza táján kezdjen el söpörgetni - fogalmazott a Fidesz frakcióvezető-helyettese. Hozzátette: az MSZP még napirendre vételét sem támogatja a kezdeményezésnek.
Répássy Róbert végül emlékeztetett arra, 2002-ben a miniszteri fizetések 400-500 ezer forint körül mozogtak, jelenleg azonban már 1,2-1,5 millió forintot tesznek ki, ami 180 százalékos emelkedést jelent.