Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Járai Zsigmond: Nincs ok kamatváltoztatásra

Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke kedden azt mondta, jelenleg nincs ok kamatváltoztatásra, de hozzátette, hogy ha az Európai Központi Bank (EKB) döntése kedvezőtlen lenne a forintra, az MNB is lép.


Dátum: 2003-04-01 15:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8862
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:10:24.824833, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- E pillanatban úgy gondoljuk, hogy az átváltási árfolyam és a kamatszint megfelel a várakozásainknak és az inflációs céljainknak, így pillanatnyilag nincs szükségünk semmilyen lépésre - mondta a jegybank elnöke újságíróknak egy pénzügyi tanácskozáson Prágában.

- Ha az EKB döntésének következménye a magyar valuta erősödése lesz, nem fogunk habozni, hogy kamatot csökkentsünk - idézte Járait a Reuters hírügynökség.

Az EKB a következő kamatértekezletét április 3-án tartja, ezúttal Rómában. Az EKB legutóbb március elején csökkentette rányadó kéthetes refinanszírozási kamatminimumát, negyed százalékponttal 2,50 százalékra, és közölte, hogy szükség esetén kész ismét cselekedni. A bank fő közgazdásza, Otmar Issing azonban a múlt héten óva intett a "túlzott várakozásoktól" kamatügyben, Ernst Welteke, a német Bundesbank elnöke pedig egyenest azt közölte, hogy az EKB most bizonyára nem fog semmilyen döntést hozni. Ennek ellenére növekszik a nyomás az EKB-ra, hogy a gyenge gazdaságra és a csökkenő üzleti és fogyasztói bizalomra tekintettel mielőbb folytassa a kamatcsökkentést.

Az elemzők többsége biztosra veszi, hogy júniusig mindenképpen lesz kamatcsökkentés.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek