Eörsi Mátyásnak le kell mondania!
Bizottsági elnöki tisztségéről való lemondásra szólította fel Eörsi Mátyást, az Európai Uniós Ügyek Bizottságának szabad demokrata vezetőjét Nógrádi Zoltán (Fidesz), a november 1-jei dunaszerdahelyi eseményekről tett kijelentései miatt.
Dátum: 2008-11-24 14:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=124683
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:44:39.493720, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bizottsági ülésen Nógrádi Zoltán (Fidesz) arról beszélt, hogy Eörsi Mátyás kijelentései - amelyeket november 12-én Komáromban a szlovák és a magyar európai ügyek bizottságának együttes ülése után tett - alkalmasak arra, hogy megsértsék a magyar nemzetet, amikor a két ország viszonya amúgy is feszültségekkel terhelt. Szerinte Eörsi a magyar állami jelképeket gyalázta, amikor a történelem szemétdombjára való szurkolói zászlókról és plakátokról beszélt, és nem tett különbséget az ott is feltűnt magyar állami lobogó és más jelképek között.
"Saját nemzetét megsértve vívta ki a média figyelmét"- mondta a képviselő. Eörsinek a Dunaszerdahelyen jelen lévő magyar szurkolókat elítélő szavaival kapcsolatban Nógrádi azt mondta, hogy az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, "legfőképpen egy liberális politikustól várjuk el, hogy tartsa ezt tiszteletben". A bizottság elnöke kijelentéseivel aláásta a magyar diplomácia pozícióit és visszaélt bizottsági elnöki szerepével, ezért a KDNP és a Fidesz véleménye szerint "mondjon le bizottsági elnöki pozíciójáról", sőt akár országgyűlési képviselői mandátumáról - közölte az ellenzéki képviselő.
Manninger Jenő (Fidesz) azt hangsúlyozta, hogy a szurkolók ellen eddig semmilyen eljárást sem indítottak a szlovák hatóságok, nem a futballmérkőzésen használt jelképek miatt történt a "rendőrattak". Eörsi Mátyásnak rutinos politikusként mindig végig kell gondolnia, hogy milyen kijelentéseket tesz - fűzte hozzá.