Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

90 millió forintos támogatás Vadásznak

Miért csak a Vadász János vezette Szenior Foglalkoztatási Szövetség vehetett részt az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) pályázatán? - kérdezte hétfői interpellációjában a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkárától Bernáth Ildikó fideszes szakpolitikus.


Dátum: 2008-11-24 15:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=124685
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:44:40.210305, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: 90 millió forintos támogatás Vadásznak (Bernáth Ildikó)

Bernáth közlése szerint az alapítvány a minisztérium megbízásából indított támogatási programot a 45 év felettiek foglalkoztatásának bővítéséért.

Mint elmondta, a kérdéses pályázat meghívásos jellegű volt, és ezen csak a Vadász János által vezetett OFA vehetett részt, amely végül is 90 millió forint összegű támogatást nyert el.

Bernáth szerint a program nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, hiába is várták tőle - egyebek között - a 129 ezer 45 év feletti regisztrált álláskereső számának 10 százalékos csökkenését.

Évek óta nő a tartós munkanélküliek száma, annak ellenére, hogy komoly összegeket osztanak ki személyre szabott pályázatok meghirdetésével. A pályázati rendszer emellett átláthatatlan, több olyan esetről is hallani, hogy a már megítélt támogatásokat nem kapták meg a pályázók - mondta.

Korózs Lajos a szaktárca államtitkára válaszában elismerte, hogy a 45 év felettiek munkanélkülisége valóban "fokozódó probléma".

135 ezer regisztrált állástalan van, de számuk a valóságban ennél jóval több, akár milliós nagyságrendű is lehet - mutatott rá.

Bernáth Ildikó azt mondta, hogy közpénzekből, a munkavállalók által befizetett adókból és járulékokból fizettek ki 90 millió forintot, anélkül, hogy ennek bármiféle látszata lenne.

A politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy ennyi pénz 1300 minimálbéres ember 1 hónapi járandóságának felel meg.

Bernáth Ildikó nem, de az Országgyűlés kormányt támogató többsége elfogadta Korózs Lajos válaszát.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3744, 'source_type': 'media', 'source_id': 2196, 'target_type': 'article', 'target_id': 85152, 'relation_type': 'describes'}