"Bartók+Mozart 2003" operafesztivál - megkezdődött a jegyárusítás
- Harmadik alkalommal rendezik meg a "Bartók+Mozart 2003" nemzetközi operafesztivált Miskolcon; Verdi és Puccini után ezúttal Mozart muzsikája társul a világhírű magyar zeneszerző műveihez. A rendezvény június 11-én kezdődik és tizenkét napon át kínál programokat - tájékoztatta Barázda Eszter, az operafesztivál szóvivője kedden abból az alkalomból, hogy megkezdték a jegyek árusítását.
Dátum: 2003-04-01 15:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8863
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:10:25.129287, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ismertetése szerint a programban szerepel Bartók Béla három színpadi műve: A fából faragott királyfi, A csodálatos mandarin és A kékszakállú herceg vára.
Mozart operái közül felhangzik majd A varázsfuvola, a Don Giovanni, a Szöktetés a szerájból, a Figaro házassága, a Zaide, Az álruhás kertészlány, az Idomeneo, A színigazgató és a Titus kegyelme.
A szóvivő tájékoztatása szerint a "Bartók+Mozart 2003" programot egyre többen emlegetik a közép-kelet-európai térség átfogó produkciós mustrájaként és a legfigyelemreméltóbb Bartók-fesztiválként.
Közlése szerint több világsztár már elfogadta a szervezők meghívását, köztük olyanok, akik még sohasem jártak Magyarországon, ám sok jót hallottak a rendezvényről.
A miskolci színpadon fellép például Marton Éva, Miklósa Erika, Sass Sylvia, Tokody Ilona, Gregor József, Kováts Kolos, Jevgenyij Nyesztyerenko, Alexandru Agache, Renato Bruson, Robert Hale, Zoran Todorovich és Anton Scharinger. A közönség hallhatja többek között a Magyar Állami Operaház, a zágrábi, a rigai, a belgrádi, a prágai és a hannoveri opera társulatát, a salzburgi dóm kórusát és a Mozarteum zenekart.
Az esemény előfutáraként április 6-12. között rendezik meg a nemzetközi operafesztivál énekversenyét a Miskolci Nemzeti Színházban.
Barázda Eszter elmondta: reményeik szerint a verseny neves szakemberekből álló zsűrije olyan tehetségeket fedez majd fel, akik néhány év múlva a világ legrangosabb operaszínpadainak ünnepelt művészei lesznek.
MTI - fidesz.hu