A Fidesz nem támogatja a bankmentő csomagot
Csupán "átmeneti jellegű" a bankmentő csomag? Varga Mihály, a Fidesz képviselője elmondta, hogy ebben a formában nem támogatják a javaslatot.
Dátum: 2008-11-24 23:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=124714
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:44:49.488599, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Varga Mihály azt mondta, ebben a formában nem támogatják a javaslat elfogadását. Mint hangoztatta, három vezérlőelv lenne elképzelhető: a betétek biztonsága, a gazdasági szereplők forráshoz juttatása és a részvényesek biztonsága. Ez a törvényjavaslat jelen formájában azonban nem tesz eleget ezeknek - jelentette ki. Kifogásolta, hogy a tervezet korlátozná a tulajdonosok jogait, biztonságát.
Törekedni kell arra, hogy elsősorban azokat a hazai tulajdonú bankokat érintse a javaslat, amelyek Magyarországon működnek. A hitel felhasználása ugyanis magyar adófizetők adóforintjait érinti - jegyezte meg Varga.
Kitért arra is, hogy az elmúlt években olyan gazdaságpolitika folyt, amely a magyar gazdaságot sokkal sebezhetőbbé tette, mint a szomszédos országokét. Az elmúlt években a kormány nem tett semmit azért, hogy ne alakuljon ki a bizalmi, likviditási válság, sőt ezzel éppen ellenkező lépések történtek. Hat év alatt megduplázódott az adósságállomány, megindult a devizaalapú eladósodás, s a magánszféra is egyre sebezhetőbbé vált. Ez így együtt már sok volt - összegezte.