Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Daimler: Kecskeméttel kapcsolatban minden változatlan

A jövő évre tervezett magyarországi Mercedes-beruházást nem érintik a Daimler legújabb tervei a beruházások felülvizsgálatára, hangsúlyozta a távirati irodának hétfőn a stuttgarti székhelyű konszern szóvivője.


Dátum: 2008-11-25 08:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=124729
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:44:54.357807, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nicole Rubba szóvivő megerősítette azokat a sajtóinformációkat, amelyek szerint az autógyár elnöksége a céget "abszolút költségvetési fegyelemre" inti, és azon a véleményen van, hogy a jövőbeni beruházási lehetőségeket a versenyképesség, illetve a zöld technológiák előmozdítása céljából felül kell vizsgálni. A szóvivő ennek kapcsán utalt a tervezett oroszországi, brazíliai, kínai, valamint indiai beruházásokra, hozzáfűzte ugyanakkor: a tervezett kecskeméti beruházás teljes mértékben összhangban áll az új célokkal. A kecskeméti beruházás hosszú távú vállalkozás, és minden teljes mértékben az előzetes terveknek megfelelően halad - szögezte le a szóvivő, hangsúlyozva, hogy Kecskeméttel kapcsolatban "minden változatlan".

A Daimler a terveknek megfelelően kíván hozzákezdeni a Mercedesek magyarországi gyártásához, mondta a szóvivő, utalva arra, hogy a Kecskeméten előállított Mercedeseket a térségben is értékesíteni akarják. A magyarországi beruházással kapcsolatos döntésünk változatlan, a döntés hosszú távra szól, és azt megvalósítjuk - jelentette ki a szóvivő.

Korábban a Stuttgarter Zeitung jelentette, hogy a stuttgarti Daimler autógyár elnöksége levélben intette a céget "abszolút költségfegyelemre", tekintettel a jelenlegi, világméretű pénzügyi-gazdasági bonyodalmakra, és a levélben arra is utaltak, hogy az elmúlt hónapokban bevezetett takarékossági intézkedések nem lesznek elegendők, ezért a cég összes beruházását felülvizsgálják. "Teljes elsőbbséget élveznek a jövőbeni versenyképességet, termékeinket és technológiákat - mindenekelőtt a zöld technológiákat - érintő, valamint az indiai, kínai és oroszországi tevékenységgel kapcsolatos beruházások", írták a levélben. Azokat a beruházásokat, amelyek nem szolgálják közvetlenül a versenyképesség javítását, törölni kell vagy félretenni, tették hozzá.

A Daimler ugyanakkor 53 millió eurót fizetett a lanyha autóipari kereslet miatt nehéz helyzetbe került független márkakereskedőinek, és további tízmillió eurót ajánlott fel, amelyért kiállítási autókat vásárolhatnak meg a márkakereskedők, írta a Der Spiegel. A lap jelentése szerint a cég független márkakereskedői közül sokan nehéz helyzetben vannak, mert a Daimler teherautó-modelljeit is árulják és a teherjárműpiac gyakorlatilag befagyott.

A Daimler cég tulajdonában levő saját kereskedelmi egységek - amelyek mintegy 200 millió eurós veszteséget várnak az idén -, szintén pénzügyi segítséget várnak a cégtől. A Daimler fontolgatja a Mercedes A- és B-osztály modelljeinek amerikai exportját is. A Mercedes Benz amerikai értékesítési alelnöke, Stephen Cannon szerint vizsgálják a jelenlegi modellek utódainak amerikai exportlehetőségeit is.

Kapcsolódó elemek