"Köhög" Európa motorja, recesszióban a német gazdaság
Csökkent a harmadik negyedévi németországi GDP a második negyedévhez képest. A német gazdaság ezzel recesszióba süllyedt, öt éve először. Kedden közölt végleges adat szerint a gazdaság 0,5 százalékkal hanyatlott a harmadik negyedben.
Dátum: 2008-11-25 10:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=124748
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:45:00.115379, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A második negyedévben a visszaesés 0,4 százalékos volt. A harmadik negyedévi adatot elsősorban a német gazdaság motorjának számító export rontotta le. A legnagyobb európai gazdaság harmadik negyedévi GDP-je 0,8 százalékkal nőtt éves szinten, míg a második negyedévben a bővülés ütem még 1,9 százalék volt.
Ugyancsak kedden ismertette a nürnbergi székhelyű GfK piackutató a németországi fogyasztói hangulat mutatóját, ami meglepetésre 2,2 pontra nőtt decemberre a novemberi 1,9 pontról. A Reuters által megkérdezett elemzők véleményének az átlagában 1,5 pont szerepelt. A GfK a javulását azzal indokolta, hogy az infláció mérséklődése nagyobb hatással volt a fogyasztókra, mint a gazdaság kilátásaival kapcsolatos aggodalom.