Brüsszel önmérsékletre szólítja fel a harcoló feleket
Az Európai Bizottság kedden azzal a felhívással fordult az Iraki háborúban szemben álló felekhez, hogy tanúsítsanak nagyobb önmérsékletet a polgári lakosság megkímélése érdekében. Az EU végrehajtó szerve nevében Romano Prodi elnök szóvivője együttérzését fejezte ki annak a hét iraki nőnek és gyermeknek a családtagjaival, akiket hétfőn öltek meg amerikai katonák egy Nedzsef közelében lévő ellenőrzőpontnál történt incidensben.
Dátum: 2003-04-01 15:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8866
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:10:26.053466, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bizottság szerint ez nem volt elszigetelt incidens, már eddig is túl sok polgári személy vesztette életét a háborúban. Kívánatos lenne ezért, hogy a harcban álló felek kerüljék az ilyen esetek megismétlődését - mondta a szóvivő.
Mindez azt is mutatja, hogy bármilyen magasan fejlett technológiát alkalmazzanak is, nem létezik olyan háború, amelyben ne halnának meg ártatlanok is - fűzte hozzá.
Az amerikaiak arra hivatkoznak, hogy a polgári személyek életét veszélyeztető incidenseket maguk az irakiak provokálják ki az öngyilkos merényletek bátorításával. A középső parancsnokság szerint hétfőn például a katonák azért nyitottak tüzet, mert az irakiakat szállító jármű nem reagált a figyelmeztető lövésre.
Prodi szóvivője nem kívánta kommentálni ezeket a közléseket, mert szerinte nem a bizottság dolga, hogy véleményt nyilvánítson arról, kiket terhel a felelősség az ilyen incidensekért. Ehhez egyébként sem rendelkezik elég információval. Az egyetlen dolog, amit tehet, annak határozott kifejezésre juttatása, hogy rendkívül sajnálatosnak tartja ezeket az eseteket, és minden érintettet a legnagyobb önmérsékletre int - mondta.
MTI - fidesz.hu