Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Bizottság fokozná az együttműködést keleti szomszédaival

Az Európai Bizottság szorosabbra fűzné kapcsolatait az unió keleti szomszédságában lévő hat poszt-szovjet országgal egy új "Európai Gazdasági Térség" keretében. Az EU-orosz kapcsolatok ugyanakkor továbbra is prioritást élveznének.


Dátum: 2008-11-25 13:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=124766
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:45:06.086749, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az augusztusi grúziai válság ismételten rámutatott az unió keleti szomszédainak sebezhetőségére, valamint a velük folytatott együttműködés szükségességére. Lengyelország és Svédország júniusban nyújtott be javaslatot egy "Keleti Partnerség" elnevezésű együttműködés létrehozására, melynek célja, hogy az EU - a Mediterrán Unió mintájára - mélyítse kapcsolatait a keleti szomszédaival. Az együttműködésbe Ukrajna, Fehéroroszország, Moldova, Grúzia, Örményország és Azerbajdzsán kapna meghívást, a tervezett megállapodás nem helyezne kilátásba tagjelölti státuszt.

A Keleti Partnerség program keretében egy regionális szabadkereskedelmi övezet kialakítását tervezik, mely hozzájárulhat egy Európai Gazdasági Térséghez hasonló - melyben az EU 27 tagállama, Izland, Norvégia és Lichtenstein vesz részt - közös piac kialakításához. Az új gazdasági térség létrehozásához azonban a keleti államoknak át kell venniük a közösségi joganyagot.

Az együttműködés részeként vízumkönnyítési megállapodásokat is kötnének az országokkal, valamint az energiaellátás területén is növelnék az együttműködést. A tervezet szerint a program kidolgozása érdekében 2009 júniusában ún. Keleti Partnerségi csúcsot, valamint további rendszeres miniszteri szintű találkozókat is tarthatnának.

A Bizottság tervezete szerint az unió új keleti szomszédságpolitikájának kidolgozása ellenére az EU-orosz kapcsolatok továbbra is elsődleges fontosságúak maradnának, miközben a program lehetővé tenné az együttműködést az unió és Oroszország közös szomszédaival.

Kapcsolódó elemek