Elfogadták a 2009-es költségvetés-tervezetet
A tagállamok gazdasági- és pénzügyminisztereiből álló Gazdasági- és Pénzügyek Tanácsa és az Európai Parlament pénteken (2008. november 21.) egyhangúlag elfogadta a 2009-es költségvetés tervezetét.
Dátum: 2008-11-25 13:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=124767
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:45:06.479213, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Tanácsban elnöklő francia költségvetési, közkiadási és közszolgálati miniszter, Eric Woerth üdvözölte a döntést, mely szerinte a jelenlegi kedvezőtlen gazdasági körülmények között elősegítheti a növekedést és a versenyképesség fokozását, valamint előmozdíthatja az unión belüli kohéziót és a harmadik országokkal való együttműködést is.
A költségvetés-tervezet szerint a kötelezettségvállalások 133,7 milliárd eurót, a kifizetések pedig 116,1 milliárdot tennének ki, melyből az unió fő prioritásait élvező területeket, a természeti erőforrások megőrzését és kezelését, a kohéziót, a versenyképességet és az EU külső akcióit is finanszíroznák.
A Tanács és a Parlament megállapodott, hogy egymilliárd eurót fordítanak az élelmiszeripar megsegítésére, ezzel is jelezve, hogy az unió elkötelezett a fejlődő országok mezőgazdaságának - elsősorban az élelmiszerhiánytól leginkább szenvedő, legszegényebb (zömmel afrikai) országok - megsegítésére.
A végleges jövő évi költségvetést a Parlament fogadja el decemberi plenáris ülésén, Strasbourgban.