Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Veszélyben a Sárga-folyó

Egy tudományos kutatás most közzétett eredményei szerint a kínai Sárga-folyó egyharmada az ipari hulladékok miatt erősen szennyezett és vize mindenféle felhasználásra alkalmatlan- írja az AP hírügynökség.


Dátum: 2008-11-25 16:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=124800
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:45:17.558329, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kína második leghosszabb folyója az északi részeken több millió ember vízellátását biztosítja. Az utóbbi néhány évben a gyárak által kibocsátott szennyezés miatt jelentősen romlott a víz minősége, a fejlődő városok felé való elvezetés következtében pedig csökkent a vízszint is.

A Sárga-folyó Felügyeleti Bizottság szerint a folyó bevizsgált vizének 33,8 százaléka 5-ös szintnél alacsonyabb minősítést kapott, ami azt jelenti, hogy fogyasztásra, ipari és mezőgazdasági felhasználásra teljesen alkalmatlan. A vizsgált mennyiségnek csupán 16,1 százalékáról állapították meg, hogy háztartásban alkalmazható. A felmérés szerint a folyó szennyezettségéért 70 százalékban a gyárak, 23 százalékban pedig az egyes háztartások felelősek.

Az utóbbi évtizedek erőteljes gazdasági és ipari növekedése miatt a kínai nagyvárosok, valamint a folyók rendkívül szenyezettekké váltak. Wen Bo, egy kaliforniai székhelyű környezetvédelmi csoport tagja szerint a Sárga-folyó mentén lévő gyárakat a helyi vezetés nem ellenőrzi megfelelően, sőt inkább védelmezi őket, hiszen fontosabbnak tartják azt, hogy munkát biztosítanak az embereknek.

Kapcsolódó elemek