Letartóztatták az SZDSZ erzsébetvárosi frakcióvezetőjét
Letartóztatták Gál György szabad demokrata önkormányzati képviselőt, a párt erzsébetvárosi frakcióvezetőjét - közölte kedden az egyik kereskedelmi csatorna weboldala. Úgy tudni, Gál Györgyöt egy ingatlanügy miatt tartóztatta le a rendőrség.
Dátum: 2008-11-26 00:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=124822
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:45:24.150992, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője Fazekas Géza, az MTI megkeresésére nem erősítette meg, de nem is cáfolta a portál értesülését. Annyit mondott: egy embert csalás és más bűncselekmények miatt vettek őrizetbe, többet nem kívánt elmondani. Az ügyben szerdára ígért bővebb tájékoztatást a szóvivő. Az atv.hu azt írta: "úgy tudni, Gál Györgyöt egy ingatlanügy miatt tartóztatta le a rendőrség".
Az SZDSZ megdöbbenve értesült Gál György VII. kerületi önkormányzati képviselő őrizetbe vételéről és az ellene megfogalmazott vádakról - közölte a párt fővárosi választmánya az MTI-vel kedd este. A fővárosi választmányi elnökség felszólítja Gál Györgyöt, hogy függessze fel tagsági viszonyát, és mondjon le a párt nevében viselt tisztségeiről, mindaddig, amíg az ellene indult eljárás le nem folytatódik - olvasható a távirati irodához eljuttatott közleményben. Mint írják, az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, a súlyos vádaknak azonban még az árnyéka sem vetülhet a budapesti SZDSZ-re.