A Jobbik Magyarországért Mozgalom levele az amerikai nagykövethez
A Jobbik Magyarországért Mozgalom iraki háborúval kapcsolatos álláspontjáról nyílt levelet intézett kedden Nancy Goodman Brinkerhez, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetéhez. A jobboldali politikai szervezet által az MTI-hez is eljuttatott levél szerint az ENSZ felhatalmazása nélkül indított harci cselekmények az Egyesült Államokat "egyértelműen agresszorrá, George W. Bush-t háborús bűnössé tették." A Jobbik Magyarországért Mozgalom arra kéri a nagykövetet, hogy tájékoztassa az amerikai elnököt és minden, a háborúért felelős amerikai politikust a magyar ifjúság megdöbbenéséről és "nemzetünk döntő többségének mélységes megvetéséről".
Dátum: 2003-04-01 16:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8869
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:10:27.006171, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2