Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lebegés

Dióhéjban a jövő évi költségvetésről annyi mondható el, hogy a 2006-os megszorító intézkedések "jogutódja". Kissé bővebben: reálbércsökkenést, a háztartások fogyasztásának visszaesését, a 13. havi nyugdíjak egy részének elvételét, a közszféra béreinek befagyasztását hozza el nekünk jövőre. Lesz néhány apróság az adózás területén, de a rendszer alapjaiban nem változik.


Dátum: 2008-11-26 09:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=124838
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:45:29.230485, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hogyan is változhatna? Hiszen a kormány a saját csapdájába esett. Hosszú évek elhibázott gazdaságpolitikáját nem lehet a válság idején orvosolni, helyrebillenteni. A hajó pedig nem 2006-ban úszott el, az az előző évek eltaktikázott gazdaságpolitikáját is számoljuk csak ide!

Ráadásul - dacára az államháztartási hiány mérséklődésének - a hitelességünket sem szereztük vissza. Az utóbbi két hétben a világ hitelminősítői tovább rontottak Magyarország besorolásán. Mindez pedig annyit jelent, hogy hazánk, amely alapvetően külső pénzekből tartja el magát, a következő időszakban rosszabb és drágább feltételek mellett kaphat hitelt. A forint árfolyamának folyamatos rángatózása jelzi a legjobban: Közép-Európa betegei vagyunk. Pechünkre a krízis jobban elért bennünket, mint azt lidérces álmainkban "remélhettük". Bár a kormány az ősz elején még a válság vészmadarainak tartotta azokat, akik a veszélyre hívták fel a figyelmet, ma már a kabinet is a krízisre hivatkozva csökkenti a kiadásokat.

Ne feledjük azt sem, hogy Magyarországon immár több mint hatezer azoknak a száma, akik a pénzügyi és gazdasági válság következtében az utcára kerültek. Valószínűleg senki sem lepődik meg azon sem, hogy a következő hetekben és hónapokban ez a szám megtöbbszöröződik. A kormány szerint 40-70 ezer ember veszíti el az állását, a piac azonban pesszimistább. Szakértői várakozások szerint akár 100-200 ezerrel is növekedhet jövőre a munkanélküliek tábora.

Apropó, a kormány számításai szerint jövőre egy százalékkal esik vissza a gazdaság, de a szakértők ettől eltérő mínuszt terveznek. Csakúgy, mint az a Valutaalap is, amelyik beszállt a magyarországi stabilizációba. A hangsúly persze azon van, volna, hogy mit tesz ilyen válságos időben egy kormány. Ott, ahol ugyancsak recesszió van - Nyugat-Európában -, gazdaságélénkítő programokkal igyekeznek megsegíteni a vállalkozásokat. Biztosan "ráfér" a német, a francia vagy éppen az olasz cégekre a központi dotáció. Úgy tűnik, legalábbis kormányzati szempontból, hogy a magyar vállalatokra nem.

Mindent összegezve: a kormány úgy felkészült a válságra, mint Budapest általában a hóesésre. Ezt tükrözi a költségvetési törvényjavaslat is. A büdzsé végszavazása decemberben lesz ugyan, de biztos, hogy átmegy. A gazdaság pedig, csakúgy, mint az egész társadalom - nem köszöni szépen, de - megvan. Lebeg, mint a forint árfolyama.

Kapcsolódó elemek