Oroján: Sós Tamás reklámügynöksége
Oroján Sándor szerint Sós Tamás reklámügynöksége lehet a Heves Megyei Önkormányzat 2009-ben.
Dátum: 2008-11-26 15:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=124880
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:45:42.427991, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidelitas Heves megyei elnöke felháborítónak tartja, hogy a Heves megyei szocialisták, a gazdasági válság közepén, újra milliókat költenének kommunikációra, miközben a fiatalok nyakába újabb hiteleket varrnak.
A Heves megyei közgyűlés szocialista többsége olyan költségvetési koncepciót kíván elfogadni pénteken, amely újra bevezeti a 2007-ben megvont önreklámot. Ők maguk írják le, hogy takarékossági okokból, két éve megszüntették a kommunikációs és PR-keretet - és ezt a gazdasági válság közepén kívánják újra visszahozni. A reklámokra, öntömjénezésre költött pénz várhatóan 10 millió forint körül lehet 2009-ben. Emellett bevallják, hogy jövőre 200 millió forinttal nő a megye likviditást biztosító hitelkerete, így várhatóan több tízmillió forinttal nő majd hosszú évekig a jelenleg is közel 600 millió forintos hiteltörlesztés.
Figyelemre méltó az is, hogy Heves megyében 1700 pályakezdőnek nem jut állás, a munkanélküliség tovább nő, a munkaképes korúak körében eléri a 12,3 százalékot.
A FIDESZ képviselői módosító indítvány nyújtanak be, amelyben eltörölnék a kommunikációs és PR-keretet. A Fidelitas a Heves megyei fiatalok érdekében azt kéri a szocialistáktól: ne költsenek kommunikációra, és ne vegyenek fel több hitelt jövőre!