Parlamenti Mónika-show
Kovács Zoltán fideszes képviselő napirend előtti felszólalásában Lamperth Mónikához intézett kérdéseket. Felhívta a figyelmet arra, hogy a belügyminiszter egy februári beszédében azt mondta: a közigazgatási reform nem öncél, hiszen középpontjában az állampolgár szolgálata áll. Ezen beszédének tartalmát a belügyminiszter levélbe foglalta és megküldte 3145 polgármesternek. A képviselő emlékeztetésképpen megjegyezte azt is, hogy ha az Orbán-kormány bármely minisztere egy levélben foglalt beszédet postázott volna ugyanennyi helyre, nagy felzúdulás lett volna az akkori ellenzék soraiban.
Dátum: 2003-04-01 16:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8872
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:10:28.000900, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szocialisták szájából többször elhangzott:
- több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek;
- annak a közalkalmazotti béremelést illető csomagnak, ami az Országgyűlés asztalára került, minden egyes forintja az önkormányzatok számára a központi költségvetés által lesz fedezve;
- kétszer 50 milliárd forinthoz jutnak 2003-ban az önkormányzatok; 50 milliárd felzárkóztatásra, 50 milliárd pedig fejlesztésre jut;
Kovács Zoltán ezekre az ígéretekre emlékeztetve sajátos Mónika-shownak nevezte Lamperth Mónika egykoron elhangzott szavait, amit egy csillogó-villogó önkormányzati show-világhoz hasonlította azokat. Ezek után rávilágított arra is, hogy a központi költségvetés tárgyalásakor az önkormányzati választások után a benyújtott javaslatot látva kijózanodás és az igazi való világ megismerése következett.
- Szomorú, hogy mindez akkor történik, amikor az önkormányzatoknak minden eddiginél jobban kellene erősödniük az európai uniós csatlakozás előtt. Az említett ígéretek azonban sehol sem teljesültek. Az emberek gazdagodása helyett csak a kormánytagok gyarapodtak, ők azonban száz százalékos illetményemeléssel - mondta Kovács Zoltán.
A képviselő a költségvetés tárgyalásához hozzáfűzte még, hogy amikor a kormánypárti képviselők már látták a bajt, a pénzügyminiszterrel karöltve újabb javaslattal álltak elő. Ez volt az úgynevezett "hárommilliárdos nyitott kassza", amely az előzetes igények szerint is már 5,2 milliárdos, mintegy 180 önkormányzati igényt tartalmazó kasszává változott.
- Nem csoda, hogy tiltakoztak a polgármesterek a miniszterelnök európai uniós "happening"-jén, hangot adva nemtetszésüknek, miszerint Medgyessy Péternek nem erről kellene beszélni, hanem az önkormányzatok valós helyzetéről.
A pénzügyminiszternek köszönhetően tehát az önkormányzatok szinte be sem tudnak kerülni ebbe a rendszerbe, így ezzel is növelik az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok számát.
A képviselő megemlítette még a közalkalmazotti béremelés le nem fedett hányadát, amely szintén az önkormányzatok sorsát keseríti meg, beleértve az iskolabezárásokat és az intézményi alkalmazottak elbocsátását.
Kovács Zoltán napirend előtti felszólalására Pál Tibor, a Belügyminisztérium államtitkára reagált, aki jó szocialista szokás szerint most is csak az előző kormányra hivatkozva hárította el a felelősséget.
fidesz.hu