Közel 500 millió forint a tatai iskolákra és óvodákra
Ismét egy újabb sikeres pályázatnak örülhetnek a tataiak. A Városkapu Zrt. által készített sikeres pályázattal most 238 millió forint nyertek el a város oktatási intézményeinek teljes energia racionalizálására.
Dátum: 2008-11-26 16:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=124887
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:45:44.707942, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Michl József polgármester elmondta: a beruházás fő célja az energiatakarékosság fokozása a tatai oktatási intézményekben. A pályázat teljes költsége 475 millió forint. A projekt keretében Tatán 4 iskola (a Fazekas utcai, a Kőkúti Általános Iskola, a Vaszary Iskola és a Tálentum Iskola) és 3 óvoda (a Geszti Óvoda, a Piros Óvoda és a Fürdő utcai Óvoda) komplett energiatakarékossági felújítása valósul meg. Elvégzik a fűtés korszerűsítését, az ablakok szigetelését és a külső hőszigetelést. A felújítások a jövő évben kezdődnek el, a korszerűsítéssel pedig jelentős költségcsökkentés érhető el az intézmények energiafogyasztásában. A saját erő kb. 250 millió forint, ami várhatóan 8 év alatt térül meg.
A tatai önkormányzat fontosnak tartja, hogy a beruházások, felújítások megvalósítása érdekében minél több Uniós forrásra pályázzanak. Ezeket kihasználva ebben az évben már több mint 1000 millió forint pályázati pénz nyert el Tata városa.