Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hulladékot kezelő telepet adtak át Kaposváron

Állati hulladék kezelésére szolgáló térségi telepet adtak át szerdán Kaposváron.


Dátum: 2008-11-27 07:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=124908
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:45:51.082772, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az uniós előírások szerint megépült telepre a dögkutak rekultivációjával együtt összesen 160 millió forintot költöttek. Az üzemeltetése évente 22 millió forintba kerül a fenntartó Kaposvárnak és a program megvalósítására a megyeszékhellyel társult 15 környező községnek.

Szita Károly (Fidesz), Kaposvár polgármestere az átadáson arról beszélt, hogy egy olyan beruházás készült el, amelyért nem szokták megveregetni a polgármester vállát a város polgárai. Ez nem olyan látványos fejlesztés, mint például egy út felújítása, ám környezetvédelmi szempontból ez egy nagyon fontos beruházás volt - emelte ki a polgármester.

Kaposvár és 15 környező település két évvel ezelőtt pályázott a Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program felhívására térségi szintű állatihulladék-begyűjtő és -átrakó telep kialakítására. Az önerővel kiegészített 150 millió forintos támogatásból végezték el a dögkutak rekultivációját, és ezzel egy időben megépítették az elhullott állatok fogadására szolgáló telepet, amelyet a Kaposvári Városgondnokság üzemeltet majd.

Kapcsolódó elemek