Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Földeladás miniszteri segítséggel

Gráf József agrárminiszter és Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter is érintett abban a pákozdi állami földértékesítési ügyben, amelyben a Fejér Megyei Főügyészség a múlt héten vádat emelt Benedek Fülöp és társai ellen.


Dátum: 2008-11-27 11:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=124952
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:46:05.207396, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Földeladás miniszteri segítséggel (Budai Gyula)

Benedek Fülöp volt szakállamtitkár, - aki jelenleg a Vagyonkezelő Zrt. földügyekért felelős vezérigazgató-helyettese - korrupciós ügyének szálai egy volt, és egy jelenlegi kormánytaghoz vezetnek el - jelentette ki sajtótájékoztatóján Budai Gyula, a MAGOSZ szövetségi igazgatója.

A politikus az ügylet részleteiről szólva kifejtette: pákozdi ügy 2006 elején kezdődött, amikor is egy befektető kiszemelt magának egy, akkor még a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésében lévő, s lőtérként nyilvántartott 201 hektáros területet. *Ez az állami tulajdonban lévő birtok került át végül viharos gyorsasággal egy külföldi állampolgár nevére Benedek Fülöp és társainak hathatós közreműködésével. A földterület eladhatóvá tételéhez viszont elengedhetetlen volt Gráf József agrárminiszter és az akkori honvédelmi miniszter, Juhász Ferenc együttműködése. Ugyanis a két miniszter állapodott meg arról, hogy a HM lemond a területre fennálló vagyonkezelői jogáról, és átadja azt az agrártárcának.

Gráf érintettségét jelzi az is, hogy Benedek Fülöp soron kívül járt el az ügyben, ehhez pedig az agrárminiszter beleegyezésére is szüksége volt.Egy későbbi dokumentum bizonyítja, hogy Juhász Ferenc még akkor is próbált segítséget nyújtani az ügyben Benedek Fülöpnek, miután a HM lemondott vagyonkezelői jogáról. A lőteret ugyanis ahhoz, hogy eladható legyen, át kellett sorolni mezőgazdasági területté, ám miután a földet a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) eladta, kiderült, hogy azt közben besorolták a Natura 2000 természetvédelmi hálózatba. Emiatt a környezetvédelmi hatóság nem járult hozzá, hogy ipari területté minősítsék.

Ekkor Benedek Fülöp a honvédelmi miniszterhez fordult, kérve, tiltsa meg a földrész mezőgazdasági területté nyilvánítását. Vagyis előbb kezdeményezték a terület mezőgazdasági területté minősítését, később a művelési ágból való kivonást, majd azt, hogy a HM tiltsa meg a birtoktest mezőgazdasági területté való átsorolását. Mivel a HM ekkor már nem volt kompetens az ügyben, csak ajánlást adott erre vonatkozólag, vagyis Juhász Ferenc még az ügylet ezen előrehaladott állapotában is próbált segítséget nyújtani. Az ajánlás ugyanakkor semmiféle jogi kötelezettséget nem jelentett volna, ám Benedek Fülöp ez alapján utasította a földhivatalt, hogy a földrészt minősítse ipari területté. Ezt követően a nyertes pályázó, aki a 201 hektár földért 90 millió forintot fizetett, a területet bevitte egy kft.-be, majd üzletrészével együtt 244 millió forintért továbbadta egy norvég állampolgárnak.A Fejér Megyei Főügyészség egyébként Benedek Fülöp és és két társa ellen hivatali visszaélés büntette miatt emelt vádat.

Az ügyészség nyomozása során ugyanis arra a következtetésre jutott, hogy a volt szakállamtitkár az MNV Zrt. jelenlegi földügyekért felelős vezérigazgató-helyettese, hatáskörét több esetben túllépve, telefonon történt utasításokkal, visszaélve hivatali helyzetével járt el annak érdekében, hogy az állam tulajdonában lévő természetvédelmi területet vállalkozói tulajdonba adják és ipari területté minősítsék. Benedek Fülöp szakállamtitkárként az NFA, valamint a földhivatalok felügyeletéért volt felelős mindaddig amíg meg nem alakult a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., ahová átkerült az NFA is.

Budai Gyula írásos bizonyítékokra hivatkozva ismét leszögezte azt is, mindez nem történhetett volna meg, ha Gráf József agrárminiszter és Juhász Ferenc volt honvédelmi tárcavezető nem vett volna tevékenyen részt az ügyletben. Mint fogalmazott, legalább három alkalommal írtak alá olyan szerződéseket, mely elősegítette az állami föld jogszerűtlen eladását. Hozzátette: egy ehhez hasonló ügyben 60 nap a minimális ügymenet, Pákozd esetében azonban 30 nap alatt döntöttek mindenről. Ezzel kapcsolatosan arra hívta fel a figyelmet: külföldi befektető kezére játszottak át állami földeket.

A MAGOSZ szövetségi igazgatója szerint koncepciós ügyek sorozata jellemző az állami földek magánosítására. Példaként említette a bábolnai és az újfehértói eseteket, amelyeknél a mai napig nem történt semmilyen konkrét előrelépés a nyomozásban. És mind a mai napig az az ember intézi a földterületek ügyét, aki ellen vádat emeltek - hangsúlyozta Budai Gyula, aki azt sem érti, Gyurcsány Ferenc miért tartja posztján továbbra is Benedek Fülöpöt.

A politikus arra kérte a kormányfőt, ne várja meg, míg elítélik az egykori szakállamtitkárt, és olyan embert nevezzen ki a helyére, akinek a neve eddig nem merült fel korrupciós botrányban. Budai rámutatott arra, nemcsak az SZDSZ-t, de az MSZP-t is átszövik a korrupciós ügyek.

Budai Gyula elmondta, hogy birtokában vannak olyan dokumentumok, amelyek a két miniszter érintettségét bizonyítják, ezért csütörtökön bejelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségnél. Arra kérte a testület vezetőjét, vizsgálja meg "hogy Gráf József miniszternek, illetve Juhász Ferenc volt miniszternek milyen szerepe lehetett a Benedek Fülöphöz kapcsolódó földügylethez".

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2254, 'source_type': 'media', 'source_id': 2200, 'target_type': 'article', 'target_id': 85285, 'relation_type': 'describes'}