Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Komoly veszélyek a betegellátásban

Az egészségügyet fenyegető eladósodás, a betegellátás színvonalának ellehetetlenülése ellen emelt szót csütörtöki közös sajtótájékoztatóján Puskás Imre (Fidesz), a Tolna megyei közgyűlés elnöke és a megye fenntartásában működő Balassa János Kórház főigazgatója, Muth Lajos.


Dátum: 2008-11-27 16:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=124963
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:46:09.097842, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az egészségügyben 2006 nyarán és 2007 tavaszán bekövetkezett drámai fordulatok: a teljesítmény-volumenkorlát bevezetése, valamint az ágyszám-változtatások jelentős forráskivonást eredményeztek; ezek a folyamatok továbbra is zajlanak" - jelentette ki Puskás Imre.

Kifejezte meggyőződését, hogy a források szűkülése összefüggésben a szakmai színvonal csökkenésével, valamint ezzel együtt a növekvő és szigorodó szakmai ellenőrzések mögött a kormány tudatos politikai célja fedezhető fel, "az egészségügy privatizációjának előkészítése zajlik".

Muth Lajos főigazgató a Kórházszövetség adatsorát ismertetve rámutatott: az év végére mintegy 68 milliárd forint lesz a fekvőbeteg intézmények lejárt, kifizetetlen számláinak összege.

Gyakorlatilag az egészségügyet évek óta a beszállítók finanszírozzák, bármikor bekövetkezhet, hogy nem szállítanak tovább - mondta.

Megtörtént esetként említette, hogy egy életmentő gyógyszert szállító cég a korábbi tízmilliós számla kiegyenlítéséhez kötötte az újabb rendelés teljesítését.

A kétségbeejtő helyzet megoldását attól az ígérettől várnák a kórházak, amely több nyilatkozatban is elhangzott az elmúlt hónapokban, hogy az állampolgárok által befizetett, de 2007-ben és 2008-ban maradványként visszatartott járulékokat szétosztják a kórházak között.

Kapcsolódó elemek