Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Brit konzervatív vezetőkkel tárgyalt Londonban Orbán Viktor

A brit Konzervatív Párt vezetőivel, köztük David Cameronnal, a párt vezérével és miniszterelnök-jelöltjével tárgyalt csütörtökön Londonban Orbán Viktor.


Dátum: 2008-11-27 17:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=124966
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:46:10.090633, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Megbeszélései után a Fidesz elnöke elmondta: EU-kérdésekben a két párt álláspontja egyaránt európainak minősíthető. A Fidesz álláspontjában több a föderalista elem, a torykéban több a kormányközi elem, van tehát különbség, de a Fidesz nem tekinti a brit konzervatívokat Európa-ellenesnek - mondta a magyar politikus. Orbán Viktor kijelentette: a Fidesz megítélése szerint a brit Konzervatív Párt olyan európai párt, amelynek a többségtől eltérő véleménye van az európai együttműködés mikéntjét illetően.

A pénzügyi-likviditási válság kezelési módjáról folyó brit belpolitikai vita legfőbb tanulsága Magyarország számára a Fidesz vezetője szerint az, hogy Nagy-Britanniában senki sem akar megszorítást, megszorításokkal nem lehet kilábalni a válságból. Orbán Viktor elmondta: egyetért a brit konzervatívok azon folyamatosan hangoztatott véleményével, hogy adócsökkentéseket akkor lehet végrehajtani, ha megvan a fedezetük. A brit konzervatívoknak igazuk van abban, hogy az adócsökkentés bonyolult művelet, amely megkövetel más intézkedéseket is, köztük a bürokrácia leépítését, a visszaélések felszámolását és az adóeljárások egyszerűsítését - mondta a magyar politikus.

Orbán Viktor hozzátette ugyanakkor: elmondta tárgyalópartnereinek, hogy Magyarországon most már nem a költségvetési hiány jelenti a fő problémát, hiszen a deficit hamarosan a GDP-érték 3 százaléka alatt lesz; a magyar gazdaságban növekedési probléma van, ami egyben munkanélküliséget is jelent. Miközben Szlovákiában 3-4 százalékos, Lengyelországban 4 százalékos, Csehországban 4-5 százalékos gazdasági növekedés várható, Magyarország recesszióba süllyed, ami a munkanélküliség mellett a már meglévő versenyképességi hátrány növekedésével is jár - mondta a Fidesz elnöke.

Orbán Viktor kijelentette: mind a Fidesz, mind a brit konzervatívok pártolják az Oroszországgal folytatandó együttműködést. A magyar pártelnök úgy fogalmazott: nem az a kérdés, hogy együttműködjünk-e Oroszországgal, hanem az, hogy miként. A Fidesz vezetője szerint a brit konzervatívok hagyományosan nagyon erősek a biztonsági, titkosszolgálati kérdésekben, míg Magyarországon ebben az ügyben nagyon sok gond van. A magyar párt szeretne szakmai együttműködést kialakítani a brit féllel a titkosszolgálatok magyarországi újjászervezése ügyében is - mondta Orbán Viktor.

A pártelnök Londonban kifejtette, hogy a Fidesz megítélése szerint Oroszország magyarországi politikai befolyása az elfogadhatónál lényegesen nagyobb. A magyar politikus szerint a grúziai válság kezelésében Magyarország - eltérően a többi közép-európai országtól - kifejezetten megengedő hozzáállást tanúsított Oroszország irányában. Orbán Viktor úgy véli, hogy - Közép-Európával összevetve - Magyarországon különutas orosz politika érvényesül, míg a Fidesz közös közép-európai külpolitikát szeretne.

A Nabucco gázvezeték beruházási programjáról Orbán Viktor azt mondta londoni tárgyalásain: életet kell lehelni a tervezetbe, s a Fidesz álláspontja az, hogy kiemelt, közös európai programmá kell nyilvánítani a beruházást.

Kapcsolódó elemek