Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Partneri viszony a kormány és a határon túli magyarok között

Kisebbségek és kormánypolitika Közép-Európában címmel nemzetközi konferencia kezdődött kedden Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián.


Dátum: 2002-03-05 17:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=611
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:49.326325, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Glatz Ferenc, az MTA elnöke megnyitójában hangsúlyozta, hogy a magyarság etnikai, nemzeti kívánságai nem többek és nem is kevesebbek annál, mint amit az európai demokratikus rend megkíván.

Glatz Ferenc szerint nem igaz az, amitől a nemzetközi és közép-európai sajtó hangos, hogy a magyarság ismét a közép-európai konfliktusok fáklyavivője lett. A magyarság nem szeretne mást - húzta alá -, mint egy olyan Európában és Európai Unióban élni, amelyben a kis kollektívumoknak konszenzusos alapon jogaik, és persze kötelezettségeik vannak, ahol az egyének állampolgári identitásuk mellett megfogalmazhatják szociális, nemzeti, családi és egyéb identitásaikat.

Az MTA elnöke rámutatott: a hét országban élő magyar nemzeti közösség az elmúlt 12 évben kisebbségi politikai képviseletének olyan gyakorlatát alakította ki, amelyről Európában semmilyen más nemzetnek nincs ilyen tapasztalata.

Glatz Ferenc szerint a régióbeli népek együttélésének problémái akkor fognak feloldódni, ha a választási periódusok és a napi pártpolitika köréből kiemelik a nemzeti, etnikai konfliktusok kérdéseit.

Csáky Pál, Szlovákia kisebbségi és emberjogi miniszterelnök-helyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy a régióban a görcsök feloldásához mindenkinek meg kell hallgatnia a másik véleményét.

Közép-Kelet-Európában nincsenek egynemzetiségű társadalmak és ezzel minden demokratának szembesülnie kell - mondta Csáky Pál, hozzátéve, hogy a többségi nemzethez tartozó politikusoknak is programot kell készíteniük e téren, még ha Szlovákiában ez nem is volt mindig így.

Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) alelnöke a tanácskozás első részében - amely a kisebbségi magyar pártok kormányzati szerepvállalásával foglalkozott - kijelentette: az EU kapujába érkezett közép-kelet-európai népeknek, többi között az összmagyarság sorsának tisztázásához arra kell válaszolni, hogy milyen lesz az EU képe száz év múlva, és mi lesz a magyarság, a szlovákság és más közösségek szerepe?

Csáky Pál hangsúlyozta, hogy Szlovákiában az utóbbi 10-12 évben a magyar politikai erők pozitív, demokratizáló szerepet játszottak, s az MKP kormányzati szerepvállalása következtében is a magyar szó pozitívabban cseng, mint három és fél éve.

A szlovák kormányfőhelyettes felhívta a figyelmet arra, hogy korrektségre, partneri viszonyra van szükség a mindenkori magyar kormány és a határon túli magyarok legitim képviselői közötti párbeszédben.

Az MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete, az MTA Társadalomkutató Központja és az Európa Intézet Budapest közös rendezvényének második felében határon túli magyar szervezetek képviselői és magyarországi szakértők arról cserélnek eszmét, hogy a kisebbségi magyar pártok és szervezetek milyen szerepet játszanak a szomszéd államok kisebbségpolitikájának alakításában.

Kapcsolódó elemek