Rendkívüli napirend-kiegészítést javasolt Mikola
A törvényhozás egészségügyi bizottságának hétfői, rendkívüli napirend-kiegészítését kezdeményezte tegnap Mikola István, a testület fideszes alelnöke, mert a bizottság a szerdai ülésén nem volt hajlandó egyenként tárgyalni a polgári frakciószövetség által benyújtott módosító indítványokról.
Dátum: 2008-11-28 10:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=124998
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:46:20.544845, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A parlament egészségügyi bizottságának rendkívüli napirend-kiegészítésére tett javaslatot Mikola István, a testület fideszes alelnöke tegnap, mert a szerdai ülésen a bizottság elvetette a Fidesz és a KDNP képviselői által az úgynevezett salátatörvényhez benyújtott tucatnyi módosító ajánlását. Ezek mindegyike a gyógyszer-gazdaságossági törvény szigorítását célozta a betegek biztonsága érdekében. A testület azzal utasította el a polgári oldal ajánlásait, hogy azok túlterjeszkednek a kormány által benyújtott tervezeten, nem kapcsolódnak szorosan a megnyitott szakaszokhoz.
Mikola István az ülésen jelezte, hogy a házszabály értelmében a javaslatokról egyenként kell megvitatni, hogy valóban túlterjeszkednek-e. Ehelyett az MSZP többségben lévő képviselői megállapodtak, hogy egy csomagban vetik el a Fidesz-KDNP elképzeléseit.
Mikola István szerint ezzel a szocialisták megszegték a házszabályt. A bizottság alelnöke szerint az ajánlásokat azonnal újra kellene tárgyalni legalább azért, hogy fölhívják a figyelmet a bizottság szabályszerű működésének fontosságára, illetve a gyógyszerészszakma véleményét is tükröző jobbító elképzelésekre. Ha ez elmarad, Mikola István az alkotmányügyi és a házbizottsághoz fordul, hogy rendezzék ezt a helyzetet.